Folytatja a kormány a bankkártya-elfogadóhelyek számának bővítését célzó programját

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb 30 ezer bankkártya-elfogadóhely támogatásáról döntött a kormány, így a 2016 decemberében meghirdetett kormányzati program segítségével 60 ezer olyan üzletben, szolgáltatónál lehet majd kártyával fizetni Magyarországon, ahol erre korábban nem volt lehetőség – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

A kormány célja a modern elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével a hazai fizetési infrastruktúra modernizálása, a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, továbbá a túl magas szintre emelkedett készpénzállomány csökkentése – mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára a közlemény szerint.

A tavaly decemberben indított program keretében a költségvetés 2,4 milliárd forint finanszírozást biztosított az új, korszerű terminálok beszerzéséhez és telepítéséhez.

A program első szakaszában 30 200 új terminál telepítését kezdték meg a szolgáltatók. A felkészülési időszak után már több ezer új kártyaolvasó üzemel országszerte, a szerződött partnerektől pedig számos visszajelzés érkezett arról, hogy a program népszerűsége miatt a vállalt keretüket a vártnál gyorsabban ki fogják meríteni. Ezért döntött a kormány arról, hogy újabb 30 000 bankkártya-elfogadóhely telepítéséhez nyújt költségvetési támogatást.

A program eredményeként a hazai bankkártya-elfogadóhelyek száma mintegy 60 százalékkal nő majd, ez példa nélküli a hazai elektronikus fizetés történetében – hangsúlyozta az államtitkár.

Hornung Ágnes kiemelte, az intézkedés fő haszonélvezői a bolti vásárlók és a kisebb forgalmú üzletek lesznek.

A modern hazai pénzügyi infrastruktúra kiépítése összhangban van a Nemzeti Versenyképességi Tanács digitalizációt támogató ajánlásaival is. A fizetési rendszer modernizálása érdemben járul hozzá a hazai vállalkozások és általában a nemzetgazdaság egészének versenyképességéhez – jelezte az államtitkár.

Default thumbnail
Előző sztori

Idén is támogatja a médiatanács a Magyar Speciális Független Filmszemlét

Default thumbnail
Következő sztori

Kilenc vállalkozást támogat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Legutóbbi hasonló cikkek