Közélet

Fidesz: a szocialisták inkább tegyenek vallomást az ügyészségen

Fidesz: a szocialisták inkább tegyenek vallomást az ügyészségen

2017. július 10., hétfő
Fidesz: a szocialisták inkább tegyenek vallomást az ügyészségen

A Fidesz-frakció szerint a szocialistáknak feljelentés helyett inkább vallomást kellene tenniük az ügyészségen arról, mit tudnak a Czeglédy-ügyben.

Előzőleg

Nyakó István

, az MSZP sajtófőnöke azt közölte: pártja csalás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2010-es választás fideszes plakátköltése ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészségen. Erre reagálva a Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében azt írta: a szocialisták - ha már úgyis az ügyészségen járnak - ahelyett, hogy megpróbálják elterelni a figyelmet "újabb korrupciós botrányukról", inkább tegyenek vallomást arról, mit tudnak "a

Czeglédy Csaba

által ellopott 3 milliárd forintról". Milyen szolgáltatásokat végzett Czeglédy Csaba az MSZP-nek, hogy "ennyire védik őt"? Igaz-e, hogy ő működtette a telefonközpontot az MSZP kampányában? - sorolta kérdéseit a kormánypárt, arra is választ várva, hogy kapott-e az MSZP az elcsalt milliárdokból, és kik adtak megbízást Czeglédy Csabának. Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő. A gyanú szerint a Czeglédy által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő bűnszervezet 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.