Bulvár

Fénykép alapján megmondja a mesterséges intelligencia, milyen alapanyagokból készült az étel

Fénykép alapján megmondja a mesterséges intelligencia, milyen alapanyagokból készült az étel

2017. július 21., péntek
Fénykép alapján megmondja a mesterséges intelligencia, milyen alapanyagokból készült az étel

Amerikai kutatók kifejlesztettek egy mesterséges intelligenciát, amely az ételről készült fotó tanulmányozásával megmondja, milyen alapanyagokat használtak fel készítéséhez.

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) szakembereinek célja, hogy az algoritmus segítsen megállapítani, mennyi kalóriát fogyasztunk az adott étellel. Nick Hynes és kollegái több tucat gasztronómiai honlap egymillió receptjével ismertették meg az algoritmust, mindegyikhez párosították a végeredmény illusztrációját. Jelen állapotában az AI 65 százalékos pontossággal kiválasztja a megfelelő receptet. A fotó alapján azt is meg tudja mondani, mi van az ételben: ha lát egy tálca süteményt, azt tudja, hogy valószínűleg lisztből, tojásból és vajból készült. Azt nem tudja megmondani, hogyan készítették el az ételt, például, hogy a hagymát párolták, vagy megsütötték, ám Hynes reméli, hogy ezt a tudást is megszerzi majd. A rendszer különösen jól működik aprósütemények és muffinok receptjeinek megtalálásához, mivel ezek nagyon népszerűek az interneten - idézte Hynest a The New Scientists folyóirat honlapja. A mesterséges intelligenciát egy honolului számítógépes konferencián fogják részletesen bemutatni. Az emberek az algoritmus jobb verzióját majd felhasználhatják arra, hogy egész nap nyomon kövessék étrendjüket. "A nagyobb cél, hogy pontosan megmondja, mennyi kalóriát tartalmaz az adott étel" - mondta Hamed Haddadi, a Londoni Queen Mary Egyetem munkatársa. Léteznek már applikációk a kalóriabevitel ellenőrzésére, de ehhez az embernek be kell táplálni azt, mit fogyasztott - tette hozzá Haddadi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.