Írjon nekünk

Közélet

Emmi: 360 millió forint jut idén nemzetiségi táborokra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Háromszázhatvanmillió forintból mintegy tízezer fiatal vehet részt idén nemzetiségi táborokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a városlődi Iglauer Parkban kedden, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila elmondta: a Magyarországon élő 13 nemzetiség 470 idei táborában tízezer Magyarországon élő, magát nemzetiséginek valló fiatal vehet részt. 2014-ben még csak 36 millió forint állt rendelkezésre erre a célra, azaz az elmúlt években megtízszereződött a nemzetiségi táboroztatásra fordítható összeg – emelte ki.

Ezekben a táborokban a fiatalok a nyári kikapcsolódás mellett saját nemzetiségük kultúráját, múltját is megismerhetik, és “ha az ifjúságnak tudunk olyan lehetőséget adni, ahol nemzetiségi életüket meg tudják élni, akkor az egész társadalomnak jót teszünk” – fogalmazott Fülöp Attila.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt években egyre növekszik a – döntően helyi – nemzetiségi önkormányzatok fenntartásában működő iskolák száma. Mára nyolcvan iskolát vett át nemzetiségi önkormányzat, köztük idén hármat a németség.

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke elmondta, az önkormányzatuk és Városlőd község közös tulajdonában levő Iglauer Park két ütemben, mintegy 250 millió forintból újul meg.

Idén 90 millió forintos támogatással kezdődött meg a tábor felújítása, amely októbertől 160 millió forintból folytatódik, és a tervek szerint jövő májusra fejeződik be. Ezalatt megújulnak a faházak, több épület, az étterem, a szociális helyiségek, a park egy része, és infrastrukturális fejlesztések is lesznek. Az épületek berendezését a német kormány támogatja.

A városlődi Iglauer Parkban most Veszprém megyéből mintegy hatvan német nemzetiségű fiatal táborozik egy hétig.

Közélet

Tolvajok miatt szegényesebb a szegedi karácsonyfa: lopták a díszeket

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két és fél méterig elérik a díszeket, addig a szintig lerángatják, ellopják, ami fénylik.

Tovább olvasom

Közélet

Háromszáz kisgyerek futott együtt a Mikulással Maroslelén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már több éves hagyománya van Maroslelén a Mikulás-napi futásnak – számolt be a Rádió 7.

Tovább olvasom

Közélet

Áder János: Sorsdöntő évek előtt állunk

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az államfő szerint a kihívásokra okos és fenntartható válaszokat kell találni.

Tovább olvasom

Aktuál