Közélet

Kilakoltatták a 14 macskával együtt élő szegedi hölgyet + FOTÓK (FRISSÍTVE)

Kilakoltatták a 14 macskával együtt élő szegedi hölgyet + FOTÓK (FRISSÍTVE)

2017. július 18., kedd
Kilakoltatták a 14 macskával együtt élő szegedi hölgyet + FOTÓK (FRISSÍTVE)
macskas_neni_kilakoltatas022kf

Harminc éve lakott felső-tiszaparti lakásban a 69 éves hölgy, akit bértartozás miatt lakoltatott ki otthonából az IKV Zrt. Az asszony sírással küszködve mondta el, hogy nincs hová mennie, nem tudja hogyan tovább. A macskák nagyon régóta az élete részét képezték, amelyek közül a legidősebb már 16 éve élt együtt vele. Több macskát az utcáról fogadott be, jelenleg is három kölyökkel élt együtt a lakásában.

A bérlő 1986-ban költözött a lakásba, amelynek akkor hétszáz forint volt a lakbére, ez most negyvenezer forint. Ötvenezer forintos nyugdíjából másodmagát kellett ellátnia, mivel betegséggel küzdő lányát is gondozta. Lánya valószínűleg otthonba kerül. A szükséges kiadások után nem maradt sok pénze a nyugdíjból, de macskáinak mindig próbált ételt biztosítani. Ahogy mesélte, erőteljesen szorgalmazzák az IKV-s szociális lakásokat, miközben rengeteg az üres lakás, hiszen a rászorulók nem tudják megfizetni azokat. Az idős hölgynek már csak a macskái maradtak, nem tudja elképzelni nélkülük az életét.

Szöllősy Anita

, az IKV Zrt. jogügyi igazgatója nyilatkozta, hogy a társaság mint bérbeadó próbál segítséget nyújtani a rászorulóknak, ami történhet fizetési halasztás vagy részletfizetés formájában. Szöllősy elmondta, a bérlő 2011-ben fizetési felszólítást kapott a bérleti díj hátralék rendezésére, ez 110 000 forint körüli tartozás volt, amelyről felszólítást is kapott. Ezt 2014-ig nem rendezte, így végrehajtási eljárást kezdeményeztek. Jelenleg három végrehajtás is folyamatban van a lakó ellen, a teljes hátralék a mai napig 1,5 millió forint, ami díjhátralékból és járulékos költségekből áll. 2015-ben egy bírósági egyezségben a bérlő vállalta, hogy önként elhagyja a lakást. Szöllősy elmondta, hogy a hölgy jelezte számukra, hogy kisebb lakásba költözne, de erre csak abban az esetben van lehetőség, ha a bérlőnek nem áll fent hátraléka.

Szentistványi István

az AKUT Egyesület nevében szólalt meg a kilakoltatások ellen. „Nagyon ritkán fordul elő, hogy a kilakoltatások médianyilvánosság előtt zajlanak, inkább csendben, személytelenül mennek végbe, pedig meg kellene mutatni az egyéni sorsokat is. A helyzet azért rendkívül dühítő, mert Szeged városa most olyan szerepben tetszeleg, amely széles tömegek számára nyitja meg szociális bérlakás állományát, valójában éppen az ellenkezője történik.” Szentistványi szerint az IKV Zrt. megtehetné, hogy amíg az adósság nem éri el a több százezer forintot, addig egy kisebb lakásra való cserével sok bérlő helyzete megoldódhatna. A gazda egy macskájának már találtak befogadót, a többi tizenhárom állat mentésében a Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat és a Macska Mancs Team segített.

Budai László

, a Macska Mancs Team vezetője elmondta, mind náluk, mind a Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálatnál telt ház van, de országos kampánnyal szeretnének segíteni az idős hölgynek. A bérlő és a végrehajtó is megkereste a két szervezetet, hogy be tudnák-e fogadni az állatokat. A Dél-alföldi Állatvédelmi Őrszolgálat három felnőtt és a három kölyök, a Macska Mancs Team pedig hét felnőtt macskát saját terhére helyezett el a telephelyén.

Meznerics Tünde

, a már említett DAOR vezetője megjegyezte, sokkal könnyebb lenne a munkájuk, ha több ideiglenes befogadó jelentkezne. A kilakoltatást hátráltatta, hogy az egyik macska egy szellőző csövön menekülve egy első emeleti lakásig csúszott le. A macskát csak sokadik próbálkozás után sikerült kimentenie a szellőzőből a kiérkező szakembereknek, akik megjegyezték, munkájuk során még nem találkoztak hasonló esettel. A szellőzőcső körül megbontották a falat, hogy hozzá férjenek a cső végéhez, az állat riadtsága miatt viszont megvadult, így nem tudták megfogni a macskát. Egy állatorvos is kiérkezett a helyszínre, hogy segítsen a bajba jutott állaton. Több óra elteltével sikerült a bajba jutott macskát kimenteni, és épségben hordozóba helyezni. Az eseményekkel teli délután végére a hölgy lakását az IKV Zrt. birtokba vette, a bérlőt pedig kilakoltatták, aki könnyek között hagyta el harminc éves otthonát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.