Kultúra

Dupla teltházas Rózsa Sándorral nyitott a mórahalmi Patkó Lovas Színház

Dupla teltházas Rózsa Sándorral nyitott a mórahalmi Patkó Lovas Színház

2017. július 27., csütörtök
Dupla teltházas Rózsa Sándorral nyitott a mórahalmi Patkó Lovas Színház
lovasszinhaz_morahalom

Dupla teltházzal, kirobbanó sikerrel kezdődött meg a Patkó Lovas Színház harmadik évadának lovas színházi előadássorozata, Mórahalmon. Pintér Tibor és társulata a Rózsa Sándor, az alföldi betyár című darabjában a sebesen vágtázó lovasok és ragyogó énekesek mellett a látványra is adtak: nem maradt el az ostorcsattogtatás, az ágyúdörgés, a puskaropogás sem, sztárvendégként pedig Nótár Mary is szerepet kapott.

Pintér Tibor

, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója Rózsa Sándorról, az alföldi betyárról rendezett rockoperát - ezt volt a mórahalmi Patkó Lovas Színház harmadik évadának premierje a lovas színházi előadások sorában. A darab a betyárok romantikus világát idézte meg, de komoly mondanivalót is megfogalmazott a hazaszeretetről, a barátságról, a hovatartozásról - mindezt a forradalom és szabadságharc korában. – Rózsa Sándor szinte egy mítikus figura a környéken, azt beszélik, hogy sokat segített a szegényeken és innen vonult be, állt a szabadságharc mellé. A magyar csikósvilágot, ostorcsapásokkal, fokosokkal, lovas jelenetekkel mutattuk be. A legújabb lovaink - amelyeket egyenesen Andalúziából hoztunk -, főszerepet kaptak a kitűnő színészek mellett a darabban. Ezek kivételes mének, szinte táncra perdülnek a porondon, még dinamikusabb lehetnek velük az előadásaink – mondja Pintér Tibor. A betyárok világán túl történelmi utazásként is értékelhető a Rózsa Sándor legendáját felidéző darab, melyet teltház előtt mutattak be két alkalommal Mórahalmon. Hármas szerelmi szál, látványos kaszkadőrjelenetek és érzelemgazdag zenei világ jellemezte a darabot, ahol a betyárkirály egyszerre szerethető, mégis gyilkosként ábrázolt alakja gondolkodtatta el a nézőt. A darabból az akción és romantikán túl a humor sem hiányzott. A vidám részek csúcspontja

Nótár Mary

fellépése volt, aki a lakodalmi jelenetben egy száguldó lovas szekéren énekelt.

Nógrádi Zoltán

, Mórahalom polgármestere elmondta, hogy a programsorozatra, amelyben a lovas színházi darabok mellett koncertek - augusztus 4-én

Demjén Ferenc

lép színpadra a kisvárosban - és zenés előadások (Tied a világ!, Somnakaj) is helyet kaptak, összesen több mint 10 ezer vendéget várnak. Hozzátette: a város élményeket, színes és változatos kulturális programokat kínál az ideérkezőknek. A színházzá alakult lovarda ráadásul jóval többet nyújt idén a nézőknek mint a korábbi években: 80 millió forintos pályázati pénzből fejlesztették a hang- és fénytechnikát, kialakítottak egy 7X3 méteres LED falat és bővítették a parkolót is. A Patkó Lovas Színház és a Nemzeti Lovas Színház előadásai folytatódnak Mórahalmon. A családokat célozza meg a Hófehér és a hét törpe mesevilága, természetesen lóhátról előadva július 29-én. A Mágnás Miskát, az István, a királyt és a Csárdáskirálynőt senkinek nem kell bemutatni: a Nemzeti Lovas Színház művészeinek előadásában azonban biztosan új élmények születnek még a rendszeres színházlátogatók körében is. A lovászfiú története július 30-án érkezik Mórahalomra, majd István és Koppány hagyományosan nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án és 21-én száll szembe egymással. A lovas színházi évad utolsó előadása augusztus 25-én és 26-én a Csárdáskirálynő lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.