/

Az értékmegőrzés a hétköznapi emberek feladata is + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

megyei_ertekeink_morahalom08_gs

Rendkívül fontos az eddigi értékeink továbbörökítése, ugyanis ez láncolja össze a generációkat, a múltat, a jelent és a jövőt. Ezzel kapcsolatban tartották meg a Csongrád Megyei Értékek Napját Mórahalmon.

A szakmai napot a XIV. Homokháti Sokadalom és VIII. Dél-alföldi Rétesfesztivál nyitó programjaként szervezték meg az Aranyszöm Vendégházban. A házigazda a Nemzeti Művelődési Intézet volt.

A Mórahalom Néptánc Egyesület bemutatója után Nógrádi Zoltán polgármester köszöntőjében kijelentette: megtiszteltetésnek érzi, hogy Mórahalom adhatott otthont a konferenciának. A település első embere szerint az önbecsülés szempontjából kiemelten fontos az értékeink védelme, ugyanis ezáltal válik beazonosíthatóvá egy-egy hely, térség. „A mi városunk 1950-től lett önálló, így nincs túl hosszú múltja, de a homokhátsági tanyavilág sajátosságait, a „tanyai embört” mindenképpen óvnunk kell, hiszen amit most megalapozunk, az a jövő történelme lesz. Mi, akik felelősen vagyunk a máért és a mindennapi harmóniáért, felelősséget kell vállalnunk az értékrendszerünkért, amire alapozhatjuk az életünket” – fejtette ki a politikus, aki arról is beszámolt: a mai nap folyamán a mórahalmi leány válogatott világbajnok lett az amerikai Orlandoban egy ugrókötélversenyen.

„A Művelődési Intézet főként a kis és közepes méretű települések kulturális és társadalmi életének fejlesztésével foglalkozik” – vette át a szót Kary József. A közszolgáltatói igazgató hozzátette, küldetésként tekintenek az értékmegőrzésre, melynek továbbörökítése elsősorban a közösségre hárul, valamint ez a recept arra, hogy a lakosok kötődését erősítsék a települések iránt. Ez egyben a népességmegtartó erő, az idegenforgalom és a helyi gazdaság számára is kedvező hatást gyakorolhat. Kary József még elmondta: a társadalom nem csak települési, hanem megyei identitástudattal is rendelkezik, aminek fejlesztésére szintén kiváló az értékvédelem.

megyei_ertekeink_morahalom24_gs

Kakas Béla is úgy látja, hogy a természet és az emberi alkotóerő számos kincset hozott létre, ám ezeket kezelni és rendszerezni kell a fennmaradáshoz. A Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke szerint a kultúráról mindenkinek a művészetek, azaz a festészet, a szobrászat, az irodalom és a színészet jut eszébe, de ide kell sorolni a hétköznapjainkban megjelent értékeket is, mint például a hímzett papucsot, a vásárhelyi túrós lepényt vagy a mórahalmi rétest. A megőrzéshez azonban mindenkinek a szemét fel kell nyitni, s így biztosan nem veszik el, ami eddig fennmaradt. Megemlítette: Csongrád megyében hozták létre az országban elsőként a megyei értéktár bizottságot, ami a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen az elmúlt évek során kiváló eredményeket ért el a témában.

A konferencia során több előadást tartottak, amik a paraszti gazdálkodás fejlődését, az értékeink népszerűsítését és a homokhátság borászatát és szőlészeti hagyományait is érintették. A vizualitás érdekében „A Homokhátság természeti értékei” néven fotókiállítást nyitottak meg az aulában, valamint például a domaszéki répalekvárral, a röszkei paprikával és a mórahalmi házitésztával is megismerkedhettek a résztvevők. Határon túlról, Horgosról, Királyhalomról és Magyarkanizsáról is érkeztek vendégek, utóbbi települést seprűkészítő képviselte. Erről részletesebben később írunk.

no images were found

Előző sztori

Az év végéig lehet kérelmet benyújtani a katonai rehabilitációs eljárás keretében

Következő sztori

Legfőbb Ügyészség: egyre aktívabb Magyarország az Eurojustban