Írjon nekünk

Közélet

A Szerencsejáték Felügyelet több mint 600 millió forintot kaphat az idén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A kormány határozott arról, hogy a Szerencsejáték Felügyelet személyi kiadásokra idén 322,5 millió, az önálló informatikai működés előkészítésére és kidolgozására, valamint informatikai jellegű többletköltségekre legfeljebb 300 millió forintot kaphat.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 2018-tól személyi kiadásokra évi 498,1 millió forint, az új hatáskörökkel összefüggő személyi és tárgyi kiadásokra 2018-ban 81,3 millió forint áll rendelkezésre.

A központi hivatal jogállású szervezet informatikai működéséhez és feladatainak ellátásához szükséges megoldásokat a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel vizsgálják meg.

A kormány júniusban döntött arról, hogy központi költségvetési szervet alapít a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték felügyeleti főosztályból a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban az önálló szerencsejáték felügyelet létrehozásáról azt mondta: NAV-főosztályként nem látható el az iparág felügyelete, a feladat további létszámbővítést is igényel. Az önálló felügyelettel megerősítik a hatóság hatáskörét és erősítik az ellenőrzést.

A Szerencsejáték Felügyelet a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter irányítása alá tartozik, a hatáskörébe tartozó feladatokat az ország egész területére kiterjedő illetékességgel látja el. A felügyeletet elnök vezeti, akinek tevékenységét elnökhelyettesek segítik. A felügyeletnél foglalkoztatottak kormányzati szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban állnak. Az elnökhelyetteseket az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja.

A felügyelet látja el a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységek hatósági felügyeletét, folyamatosan felügyeli és ellenőrzi a szerencsejáték-piacot, eljár a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos engedélyezési, játékterv-módosítási eljárásokban, a saját területén ellenőrzi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény rendelkezéseinek a betartását.

Feladata lesz az is, hogy ellássa a szerencsejáték-felügyeleti tevékenységgel kapcsolatos hatósági tevékenységet, fellépjen az illegális, engedély nélküli szerencsejáték-szervezőkkel szemben, kezelje a szerencsejáték engedélyezésével, lebonyolításával és a szerencsejáték törvény hatálya alá tartozó tevékenységgel kapcsolatosan befolyt bevételeket, pénzforgalmi ügyleteket, ellássa a játékosvédelemmel, illetve felelős játékszervezéssel kapcsolatosan feladatkörébe tartozó feladatokat.

Hírzóna

A kormány tagjait interpellálják a képviselők

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Háromnapos ülés kezdődik.

Tovább olvasom

Hírzóna

A bolsevik iszonyat 100 évéről szóló kötetet mutatják be Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hétfőn délután az Emlékpontban.

Tovább olvasom

Balhé

Újabb szegedi vezető bírót vádol elfogultsággal a PS

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ez a közismert bíró ítélte el a Fidelitast is az elhíresült börtönválogatottas plakát miatt – a PS szerint (bár ebben tévednek információink szerint). Nem sokkal később jogerős, elmarasztaló ítélet született a városvezetőkkel szemben. A férfi ex-felesége önkormányzati cégeknek dolgozik, a bíró mégis csak egy esetben jelentett összeférhetetlenséget, a többiben, ahol önkormányzati cégek vettek részt, nem […]

Tovább olvasom

Aktuál