Írjon nekünk

Közélet

A népszerű üdülőhelyeken tovább nőttek az ingatlanárak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A kiemelt tóparti üdülőkörzetek közül leginkább a Velencei-tó környékén emelkedtek a lakásárak. A növekedés mértéke 37,1 százalék volt, míg a Balaton térségében 22,6 százalékos volt az áremelkedés az elmúlt három évben – közölte az FHB Bank üdülőpiaci elemzésében az MTI-vel csütörtökön.

A kiemelt üdülőkörzetek közül a legmagasabb ingatlanárak továbbra is a Balatonnál találhatóak, ahol átlagosan több mint 283 ezer forintot kellett fizetni egy tipikus nyaraló négyzetméteréért tavaly, míg a második helyen a Velencei-tó térsége szerepel 186 ezer forintos négyzetméterárral. Ugyanakkor a Tisza-tó üdülőkörzetében még az 50 ezer forintot sem érte el az üdülőingatlanok fajlagos négyzetméterára tavaly – fejtették ki az elemzésben.

A tóparthoz közeli üdülőövezetek közül a Siófoki és a Balatonfüredi kistérségben a legmagasabbak a nyaralóárak, több mint 400 ezer forint négyzetméterenként.

Jellemző, hogy a Balaton mellett található kistérségek jelentős része esetében az ingatlanárak emelkedése már legalább 3-4 éve tart, de például Balatonfüred környékén már 2010 óta. A lakóingatlanárakat tekintve a Balaton térségében Hévízen és Balatonfüreden a legmagasabbak az átlagárak, mintegy 293 ezer forintot kell fizetni az ingatlanokért négyzetméterenként – tették hozzá a pénzintézet elemzésében.

Hírzóna

Adventi szavalóversenyt rendeznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szervezésében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szeged véres farsangjáról tudhatunk meg többet a Móra Ferenc Múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy tudományos konferencia keretében.

Tovább olvasom

Közélet

Csongrádban SOS Kapitány segít a vészhelyzetekben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tavaly ősszel hívták életre az egyedülálló “112 – Tudd, hogy segíthess!” programot.

Tovább olvasom

Aktuál