Közélet

Velencei Bizottság: továbbra is aggályos a civil szervezetek működését érintő magyar szabályozás

Velencei Bizottság: továbbra is aggályos a civil szervezetek működését érintő magyar szabályozás

2017. június 16., péntek
Velencei Bizottság: továbbra is aggályos a civil szervezetek működését érintő magyar szabályozás

A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértőkből álló testülete pénteken közzétett, felülvizsgált véleményében.

A Velencei Bizottság szakértői úgy vélekedtek, a civil szervezeteket érintő, a hét elején elfogadott magyar törvény csak részben felel meg a bizottság korábban megfogalmazott, előzetes véleményében rögzített fő ajánlásoknak. A szakértők elismerték, hogy a civil társadalmi szervezetek átláthatóságának biztosítása, a jogosulatlan külpolitikai befolyás, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében hozott szabályozás elvben jogszerű. Ugyanakkor hangsúlyozták, a törvényes cél nem használható fel arra, hogy nem kormányzati szervezeteket bélyegezzenek meg, vagy korlátozzák tevékenységüket. Ezt a hatást a szabályozás átláthatóságra irányuló jogszerű cél nem igazolhatja - húzták alá. Elismerték továbbá a szakértők annak a rendelkezésnek a visszavonását is, amely a feloszlatást, mint automatikus szankciót helyezte kilátásba a törvény által előírt kötelezettségek megszegése miatt. Utaltak ugyanakkor arra, hogy a törvény számos kivételt tesz, a sporttal foglalkozó és a vallási egyesületek mellett nem vonatkozik a nemzeti kisebbségi szervezetekre sem, ez pedig - mint vélekedtek - megkérdőjelezi a törvénnyel kapcsolatos magyar álláspont hitelességét, Aláhúzták továbbá: az, hogy fennmaradt az a kötelezettség, amely szerint a szervezeteknek valamennyi sajtótermékükön fel kell tüntetniük a külföldi finanszírozásukra vonatkozó adatokat aránytalan és felesleges egy demokratikus társadalomban. A bizottság emellett sajnálatát fejezte ki, hogy a törvény végleges elfogadását megelőzően nem tartottak nyilvános konzultációt az érintettek bevonásával. Ezen okok miatt a Velencei Bizottság megállapította, hogy az elfogadott módosítások nem elegendőek ahhoz, hogy enyhítsék azokat az aggályokat, amelyek szerint a törvény aránytalan és szükségtelen beavatkozást jelent a szólásszabadsághoz, továbbá az egyesüléshez és a magánélethez való jog érvényesülésébe. Közölték: a pénteken közzétett felülvizsgált vélemény végleges változata június 19-én, hétfőn lesz elérhető. A Velencei Bizottság továbbá arról tájékoztatott: még júniusban Budapestre érkezik a testület küldöttsége, hogy a Közép-Európai Egyetem képviselőivel, nem kormányzati szervezetekkel és kormányzati tisztviselőkkel folytasson egyeztetéseket és ennek alapján véleményt készítsen a magyarországi felsőoktatási intézményeket érintő törvényről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.