Sport

Új bajnokokat avattak a Kapusháborún + FOTÓK

Új bajnokokat avattak a Kapusháborún + FOTÓK

2017. június 24., szombat
Új bajnokokat avattak a Kapusháborún + FOTÓK
kapushaboru027kf

Nem volt címvédés a 2017-es, rekordlétszámmal megrendezett, hatodik Kapusháborún.

Rekordlétszámmal, összesen 155 fővel rajtolt el a hatodik Kapusháború a Felső Tisza-parti stadionban. Ezúttal a megszokott, nyílt, +35-ös és női kategória mellett az utánpótláskorú kapusok U13-ban és U14-ben mérhették össze erejüket. A csoportmeccseket követően a gálameccset

Balajcza Szabolcs,

az Újpestről Siófokra távozó kapus, valamint

Pogacsics Krisztián,

a Puskás Akadémia hálóőre játszotta: végül előbbi nyert egy izgalmas csatában. Mint azt portálunknak az esemény főszervezője,

Bagdi Ferenc

elmondta, az évek során mindig egyre feljebb léptek, így ez a terv jövőre is. "Kihívás a még nagyobb létszám, de állunk elébe. A naptár nem hazudik, hat éven keresztül nem tette ezt, megint kiváló időt fogtunk ki. Kapusrendezvényről beszélünk, a kapusokkal szorosan összefügg a babona, ez nem lehet véletlen, hogy ilyen időt fogunk ki. A munkákat mutatja, hogy évről évre neves, sztárkapusok tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényünket, persze ez a felkészülésektől is függ. Visszatérő vendég Krisztián és Szabolcs is, mondhatni, már a barátaink. Megpróbálom Szegeden tartani ezt a rendezvényt a jövőben is, lokálpatrióta vagyok, és úgy gondolom, ha az első hat itt volt, akkor Szegeden kell lennie a hetediknek, a nyolcadiknak és a kilencediknek is" - fogalmazott Bagdi Ferenc. Ami az eredményeket illeti: a nyílt kategóriában ezúttal a jászberényi

Menceles Iván

nyert, aki rövidre zárta a kérdést, hiszen az érmekről szóló hármas körmérkőzés első két meccsét megnyerte, így

Kiss Tamás

és

Oláh Levente

egymás ellen dönthetett az ezüst sorsáról - ez végül előbbinek sikerült. A +35-ösök között

Szabó Attilát

két év után taszították le a trónról, a szatymazi

Kiss Márió

lett a korosztály legjobbja, míg a nőknél

Dékány Dóra

ezúttal is ezüstérmes lett, miután a döntőben kikapott klubtársától,

Rövid Letíciától.

A 6. Kapusháború dobogósai:

U13 I.Fábián Imre (Dunaújváros) II. Ménesi Edvárd (Vasas Kubala Akadémia) III. Kálló Roland (Dorog) U14 I. Talián László (Bozsik József LA) II. Salka Olivér (OMTK-ULE) III. Oláh Zalán (Békéscsabai LA) Nők: I. Rövid Letícia (St. Mihály) II. Dékány Dóra (St. Mihály) III. Szabó Rebeka (Arany Bácska) +35 I. Kiss Márió (Szatymaz) II. Szabó Attila (Bozsik Akadémia) III. Tuska János (Bozsik József Akadémia) Nyílt: I. Menceles Iván (Jászberény) II. Kiss Tamás (Grosics Alapítvány) III. Oláh Levente (Illés Akadémia)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.