Közélet

Szél Bernadett Szegeden: Paks2 merénylet a lakosság ellen!

Szél Bernadett Szegeden: Paks2 merénylet a lakosság ellen!

2017. június 2., péntek
Szél Bernadett Szegeden: Paks2 merénylet a lakosság ellen!
atomeromu01

Az LMP társelnöke szerint a legfontosabb politikai kérdés hazánkban a paksi atomerőmű bővítésének megállítása. Szél Bernadett arról beszélt szegedi sajtótájékoztatóján, hogy ugyanazt a hibát követi el a kormány, amibe annak idején belebuktak a szocialisták, hogy lenézik a választópolgárokat, s azt feltételezik, hogy nem tudnának dönteni felelősen Paks2 kérdésében.

A kormány lépjen vissza a paksi bővítéstől, ne varrjon legalább 4000 milliárd forint adósságot a magyar emberek nyakába – mondja a Lehet Más a Politika. A párt társelnök-frakcióvezetője,

Szél Bernadett

Szegeden tartott sajtótájékoztatóján közölte, már 250 milliárdot kilapátoltak ebből a projektből, miközben még egy kapavágás sem történt. Elmondta, a különböző reklám- és médiaköltéseket átvilágította az LMP, s ebből az látszik, hogy a Fidesz mögött álló oligarchák ebből a beruházásból gazdagoknak, illetve az „atom-biznisznek” a reklámozásából. Szél Bernadett szerint

Szijjártó Péter

külügyminiszter a napokban Moszkvában orosz szóvivőként viselkedett, és „szembeköpte a magyar érdekeket” azzal, hogy figyelmen kívül hagyta megfogalmazásainál, hogy a magyar embereknek semmilyen beleszólása nem volt ebbe a projektbe. „Azt látjuk, a legrondább példa a néppel szemben való kormányzásra a Paks2 beruházás, ez nem bocsánatos, hanem halálos bűn, generációkon keresztül fogjuk fizetni, nem beszélve arról, hogy az atomenergia nem a 21. század energiaforrása, láthatjuk, hogy kárt okoz, mint hasznot” – jelentette ki a társelnök-frakcióvezető. Kitért arra is, hogy bár a Nemzeti Választási Bizottság, amit a legkevésbé sem tart nemzetinek 2 Pak2-vel kapcsolatos kérdésüket visszautasította, jelenleg 2 van elbírálás alatt, illetve a kúriánál is van felülvizsgálaton több. Azt mondta, az LMP nem adja fel, most petíciót is indítottak, több ezer aláírásnál járnak már, s az eddigi tapasztalatok szerint vannak, akik nem kimondottan atomenergia-ellenesek, de a Paks2-t elítélik. Szél Bernadett megjegyezte, a szocialisták is belebuktak abba, amikor azt gondolták, hogy a kormány jobban dönt, mint a választópolgárok, és a Fidesz is ezen az úton halad jelenleg. Szerinte a magyar emberek szembeköpése, hogy azt magyarázzák túl bonyolult kérdés a paksi bővítés ahhoz, hogy a lakosok véleményére lehessen bízni a döntést, vagyis a kormány hibát követ el, ha nem veszi figyelembe az emberek véleményét. Úgy fogalmazott, „perverz állapot”, hogy csak arról lehet ma népszavazást tartani, amiről a kormány akar.

lmp_sajttaj001kf

Schmuck Erzsébet

, az LMP frakcióvezető-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a paksi bővítéshez kapcsolódó 30 éves hitelkonstrukció sok veszélyt rejt, a hosszú futamidő egészére nézve kiszámíthatatlan az árfolyam ingadozása is, amit jól ismer a lakosság a saját hitelei kapcsán. Azt mondta, problémás továbbá a majd keletkező nagy aktivitású hulladék kezelése is, s szerinte ilyen örökséget nem lehet az utókorra hagyni. Hozzátette, a megújuló energia előállítása már ma is olcsóbb, mint az atomenergia, ráadásul országos szinten 100 ezer új munkahely is létrejöhetne egy decentralizált, megújuló energiákra épülő hálózat fejlesztésével és működtetésével.

Ikotity István

országgyűlési képviselő Paks2 kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás tervezett 4000 milliárdos költsége csak a kezdet, hiszen minden hasonló projekt sokkal többe kerül. Azt mondta, az atomerőmű már csak azért is rossz üzlet hazánknak, mert mind a nyersanyagokat, mind a szakértelmet külföldről kell beszerezni, s majd a hulladékot is el kell szállítani hazánkon kívülre. Hozzátette, minden magyar családra 1 millió forintos terhet róna a paksi bővítés, amit az emberek megkérdezése nélkül nem szabad megvalósítani, erre ugyanis nem kapott felhatalmazást a kormány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.