Közélet

„Segítő kezek” résztvevőinek felkészítése Csongrádban

„Segítő kezek” résztvevőinek felkészítése Csongrádban

2017. június 1., csütörtök
„Segítő kezek” résztvevőinek felkészítése Csongrádban
segitokezek_rendorseg

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által szervezett „Segítő kezek” elnevezésű infokommunikációs modellprogram keretében három helyszínen tartottak képzést május utolsó napjaiban - olvasható a police.hu-n.

Az idős emberek magányosságának enyhítését célzó program során az érintettekkel kapcsolatba kerülő közfoglalkoztatottak részére, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a területileg illetékes rendőrkapitányságokkal együttműködve nyújtott bűnmegelőzési - áldozatvédelmi tájékoztatást. Az első képzést május 29-én, Mórahalmon tartották, ahol a résztvevők a gyakorlatban jól hasznosítható ismereteket szerezhettek, többek között a bűncselekmények bejelentésével, az egyes eljárások lefolytatásával, valamint vagyon- és áldozatvédelmi témákkal kapcsolatban. A jelenlévők az Országos Rendőr-főkapitányság által kidolgozott oktatási segédanyag mellett különböző, az idősek tájékoztatását segítő prevenciós kiadványokat, szóróanyagokat vehettek át. A felkészítés május 30-án és 31-én a programba bevont két újabb településen, Szentesen illetve Makón zárult. A felkészített csaknem 40 fő az idősekkel kapcsolatos áldozatvédelmi tevékenységben vesz részt a jövőben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.