Írjon nekünk

Bulvár

Robotika kiállítás Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A robotok ma már nem csak a sci-fi regények lapjain léteznek, elterjedésük a jelen egyik legfontosabb kihívása: a mesterséges intelligencia és a robotika exponenciális sebességű fejlődése teljesen meg fogja változtatni a mindennapjainkat.

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) aktívan dolgozik azért, hogy a robotika fejlődésének minél több haszonélvezője legyen, de a „kockázatokra és mellékhatásokra” is felhívják a figyelmet. Az NJSZT ennek szellemében most robotika kiállítást rendez a Társaság Informatika Történeti Kiállításában.

Szegeden már 55 éve sem volt a robot ismeretlen: az Úttörőház látogatóit Robotember köszöntötte. A Muszka Dániel által tervezett robot alapján a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum által készített installáció is látható lesz a tárlaton. A kiállításon magángyűjtemények értékes darabjai is megtekinthetőek. Találkozhatunk SIMON-nal, a humanoid robottal, megismerhetjük rangos robotika versenyek korábbi nyerteseit, amelyek megállták a helyüket a robotautók rallyján vagy akár szimulált marsi környezetben is. A tárlatot a robotika történetét és témaköreit bemutató tablósor egészíti ki (a grafikai munkák Forrai Ferenc tipografikus alkotásai).

A múlt értékeinek megőrzését kiemelten kezelő NJSZT a civil szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat az informatikai örökségvédelemben. Ennek keretében az NJSZT egy világszínvonalú állandó kiállítást (A jövő múltja) működtet Szegeden. A kiállítás rendezői remélik, hogy az infokommunikációs eszközök történetét átfogóan bemutató állandó kiállítást meggyőzően egészíti ki a MI és a Robot az időszaki kiállítások sorában, s így végre a Robot is elfoglalja az őt megillető helyét a múzeumban.
A tárlat június 7-től szeptember végéig látogatható Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában. A nyitva tartásról és a jegyárakról ide kattintva tájékozódhatnak.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál