Egyetem

Palkovics: kiemelt terület a természettudományos oktatás feltételeinek javítása

Palkovics: kiemelt terület a természettudományos oktatás feltételeinek javítása

2017. június 29., csütörtök
Palkovics: kiemelt terület a természettudományos oktatás feltételeinek javítása

A kormány kiemelt területként tekint a természettudományos oktatás feltételeinek javítására - mondta az MTI-nek a Science on Stage (Tudomány a színpadon) oktatási fesztivál csütörtöki debreceni megnyitóját követően az oktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László

hangsúlyozta: a tervek szerint 30 ezer ötödik osztályos tanuló már táblagépen kapja meg a tananyagot 2018 őszétől. A következő években pedig a vidéki iskolákat 45 milliárd forint európai uniós forrásból számítástechnikai eszközökkel, a gépeken futó alkalmazásokkal szerelik fel, míg a központi régió intézményeiben 10 milliárd forint hazai forrást fordítanak a digitális eszközök fejlesztésére. Hozzátette: az elmúlt 15-20 évben, de különösen 2007 óta, amikor megjelentek az okos eszközök, megváltozott a diákoknak a tudományhoz, a világhoz való viszonya, a pedagógusoknak így egyre nagyobb kihívást jelent, hogyan tudják érdekessé tenni a természettudományos tantárgyakat. Az államtitkár szerint a Scinece on Stage fesztiválon ehhez kaphatnak kiváló ötleteket a magyar pedagógusok is. Európa legnagyobb természettudományos oktatási fesztiválján rekordszámú résztvevő, csaknem 30 ország 450 pedagógusa mutatkozik be. A házigazda Magyarországot 70 tanár képviseli a debreceni Kölcsey Központban csütörtöktől vasárnapig tartó eseményen, ahol a pedagógusok bemutatják, milyen új ötletekkel, módszerekkel, kísérletekkel oktatják saját iskolájukban a természettudományos tárgyakat. A fesztivál rendezvényei elsősorban a szakmai közönségnek szólnak, szombaton azonban nyílt napot szerveznek. A Kölcsey Központban és a Baltazár Dezső téren színes programokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket, akik többek között megismerkedhetnek a virtuális valósággal, és kipróbálhatják a robotprogramozást is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.