Közélet

Nincs Botka-faktor: stagnálnak a szocialisták

Nincs Botka-faktor: stagnálnak a szocialisták

2017. június 3., szombat
Nincs Botka-faktor: stagnálnak a szocialisták
Botka László; Molnár Gyula

Az év eleje óta stagnál a szocialisták támogatottsága, a pártot idén a teljes felnőtt népesség 8 százalékánál többen egyszer sem támogatták - ismertette a Magyar Idők szombati számában a Nézőpont Intézetnek a napilap számára készített közvélemény-kutatását.

Hozzátették, a felmérés arra is rámutatott, hogy a kormánypártokkal májusban is többen szimpatizáltak, mint a többi párttal együttvéve. Az elmúlt hónapban a teljes felnőtt népesség 29 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t, míg a Jobbik szimpatizánsi tábora 10 százalékos, az MSZP-tábor pedig a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki. A kisebb pártok közül a Demokratikus Koalíció és az LMP 3-3 százalékon áll. A Nézőpont Intézet felhívta a figyelmet: 2017 januárja óta, amikor az MSZP elnöksége egyhangúlag támogatta

Botka László

miniszterelnök-jelöltségét, a szocialisták támogatottsága stagnál. Míg a kormánypártokkal nagyjából 2,4 millióan szimpatizálnak, a szocialistákkal mindössze 600 ezren, ami jóval elmarad a Botka által korábban megcélzott egymillió új támogatótól – fogalmaztak. A kutatás kitért arra is: a legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP ezúttal is hozná a 2014-es választáson elért eredményt, a kormánypártok 44 százalékon állnak. Ezzel szemben a Jobbik a listás szavazatok 21, míg az MSZP a voksok 14 százalékát szerezné meg. A DK és az LMP egyaránt 5-5 százalékon áll, a baloldali szavazótábort viszont a Momentum Mozgalom és a Kétfarkú Kutya párt tovább osztotta, májusban mindkét párt tábora 3 százalékos volt. A Liberálisok ezen a bázison 2 százalékon állnak, míg az Együtt és a Párbeszéd 1-1 százalékot érnének el.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.