100 éve Szeged: Egy szegedi lakásvásárlás rejtélye
Tizenkétmillió korona tűnt el rejtélyes körülmények között Szegeden. A szereplők kétségbeesetten kérték: „Motozzanak meg mindnyájunkat!”
A nyár vége Szegeden 1925-ben is hozott néhány forró pillanatot – és ezúttal nem a Tisza-parti kánikula miatt. Egy kis somogyi-telepi ház adásvétele különös, már-már krimibe illő fordulatot vett, amikor tizenkétmillió korona, akkoriban egy vagyon, szó szerint köddé vált, írta meg a Délmagyarország 1925.08.19. napi számában.
A történet nemcsak a korabeli Délmagyarország olvasóit tartotta lázban, hanem egy egész város suttogott róla – és még száz év távlatából is megdobogtatja a rejtélyekre éhes szíveket.
Csak egy lakást akart a postás
A történet főszereplője dr. Újvári István postatitkár, aki hosszú ideje szeretett volna végre saját otthonhoz jutni.
Lakásgondjai közismertek voltak a hivatalban, nem csoda, hogy kapva kapott az alkalmon, amikor meghallotta, hogy Baum Rezső, temesvári származású volt postaaltiszt, áruba bocsátja somogyi-telepi kis családi házát teljes berendezéssel.
Meg is állapodtak: egy részletet előre kifizetett, a fennmaradó összeget – tizenkétmillió koronát – kedden este szállította házhoz, vadonatúj egymilliós bankjegyek formájában.
Amikor beütött a krach
A történet itt fordult át színdarabba, amelynek minden jelenete egyre inkább tragikomédiává vált. A titkár nővérével együtt vitte el a pénzt, a megegyezés értelmében a házat másnap át is vehették volna. Baum úr rendesen nyugtát adott, a pénzt gondosan mellényzsebébe tette. A búcsúzkodás hangulata még szívélyes volt, de egy pillanattal később minden megváltozott.
Jöjjenek vissza azonnal, nincs meg a pénz!
– kiáltotta utánuk kétségbeesetten Baum.
Innentől pedig teljes káosz következett. A konyhától a kamráig, a padlótól a mennyezetig átkutatták a házat. A bankjegyeket – amiket Baum emlékezete szerint a konyhaasztalra tett – sehol sem találták. A házban senki más nem volt, csak Baum, a felesége, a titkár és annak nővére.
A hangulat gyorsan barátságtalanba fordult: mindenki gyanús lett mindenkinek.
Vajon valóban átadták a pénzt? Nem egy színjáték az egész? Vagy tényleg ellopták? És ha igen, ki? A ház új tulajdonosa? Az eladó? A feleség? Netán valaki az árnyékból?
Bizalom nem volt, hatósági közbenjárás igen
Végül már csak egy megoldás maradt: mind a négyen bementek a rendőrségre, és egy emberként álltak a rendőrök elé:
Motozzanak meg mindnyájunkat!
A mondat, ami a korabeli újságcikk címébe is bekerült, talán az egész ügy legőszintébb momentuma volt. Az ártatlanság bizonyításának kétségbeesett gesztusa. Ki tudja, talán valóban senki sem hazudott.
Mi lefizettük és nem kaptuk vissza!
– hangoztatták Újváriék.
Tőlem meg ellopta valaki!
– válaszolt Baum.
Nekem különben is semmi közöm az egészhez! Megkaptam a nyugtát, csak a becsület miatt kérem, tisztázzák a rejtélyt!
– védekezett a titkár.
Eladtam házam, bútorom, mindenem. Most meztelenül állok, nincs semmi.
– tört ki az altisztből.
A rendőrség megindította a nyomozást, és bár a sajtó beszámolt az eseményekről, a pénz nem került elő, a rejtély pedig megoldatlan maradt
Egy valami biztos: Baum Rezső nem utazott vissza Temesvárra másnap.
A ház ugyan papíron már nem volt az övé, de az új élethez szükséges vagyon is eltűnt. A titkár sem örülhetett sokáig a birtokba vételnek – hiszen egy rejtély árnyéka vetült rá.
Ez a szegedi történet tökéletes példája annak, hogy a valóság néha jobban írja a színpadot, mint a legjobb rendezők. Nincs benne gyilkos, nincs benne cselszövő, csak négy ember, egy marék bankjegy – és egy örök kérdés: hova tűnt tizenkétmillió korona?
