100 éve Szeged: Egy szegedi lakásvásárlás rejtélye
Tizenkétmillió korona tűnt el rejtélyes körülmények között Szegeden. A szereplők kétségbeesetten kérték: „Motozzanak meg mindnyájunkat!”
A nyár vége Szegeden 1925-ben is hozott néhány forró pillanatot – és ezúttal nem a Tisza-parti kánikula miatt. Egy kis somogyi-telepi ház adásvétele különös, már-már krimibe illő fordulatot vett, amikor tizenkétmillió korona, akkoriban egy vagyon, szó szerint köddé vált, írta meg a Délmagyarország 1925.08.19. napi számában.
A történet nemcsak a korabeli Délmagyarország olvasóit tartotta lázban, hanem egy egész város suttogott róla – és még száz év távlatából is megdobogtatja a rejtélyekre éhes szíveket.
Csak egy lakást akart a postás
A történet főszereplője dr. Újvári István postatitkár, aki hosszú ideje szeretett volna végre saját otthonhoz jutni.
Lakásgondjai közismertek voltak a hivatalban, nem csoda, hogy kapva kapott az alkalmon, amikor meghallotta, hogy Baum Rezső, temesvári származású volt postaaltiszt, áruba bocsátja somogyi-telepi kis családi házát teljes berendezéssel.
Meg is állapodtak: egy részletet előre kifizetett, a fennmaradó összeget – tizenkétmillió koronát – kedden este szállította házhoz, vadonatúj egymilliós bankjegyek formájában.
Amikor beütött a krach
A történet itt fordult át színdarabba, amelynek minden jelenete egyre inkább tragikomédiává vált. A titkár nővérével együtt vitte el a pénzt, a megegyezés értelmében a házat másnap át is vehették volna. Baum úr rendesen nyugtát adott, a pénzt gondosan mellényzsebébe tette. A búcsúzkodás hangulata még szívélyes volt, de egy pillanattal később minden megváltozott.
Jöjjenek vissza azonnal, nincs meg a pénz!
– kiáltotta utánuk kétségbeesetten Baum.
Innentől pedig teljes káosz következett. A konyhától a kamráig, a padlótól a mennyezetig átkutatták a házat. A bankjegyeket – amiket Baum emlékezete szerint a konyhaasztalra tett – sehol sem találták. A házban senki más nem volt, csak Baum, a felesége, a titkár és annak nővére.
A hangulat gyorsan barátságtalanba fordult: mindenki gyanús lett mindenkinek.
Vajon valóban átadták a pénzt? Nem egy színjáték az egész? Vagy tényleg ellopták? És ha igen, ki? A ház új tulajdonosa? Az eladó? A feleség? Netán valaki az árnyékból?
Bizalom nem volt, hatósági közbenjárás igen
Végül már csak egy megoldás maradt: mind a négyen bementek a rendőrségre, és egy emberként álltak a rendőrök elé:
Motozzanak meg mindnyájunkat!
A mondat, ami a korabeli újságcikk címébe is bekerült, talán az egész ügy legőszintébb momentuma volt. Az ártatlanság bizonyításának kétségbeesett gesztusa. Ki tudja, talán valóban senki sem hazudott.
Mi lefizettük és nem kaptuk vissza!
– hangoztatták Újváriék.
Tőlem meg ellopta valaki!
– válaszolt Baum.
Nekem különben is semmi közöm az egészhez! Megkaptam a nyugtát, csak a becsület miatt kérem, tisztázzák a rejtélyt!
– védekezett a titkár.
Eladtam házam, bútorom, mindenem. Most meztelenül állok, nincs semmi.
– tört ki az altisztből.
A rendőrség megindította a nyomozást, és bár a sajtó beszámolt az eseményekről, a pénz nem került elő, a rejtély pedig megoldatlan maradt
Egy valami biztos: Baum Rezső nem utazott vissza Temesvárra másnap.
A ház ugyan papíron már nem volt az övé, de az új élethez szükséges vagyon is eltűnt. A titkár sem örülhetett sokáig a birtokba vételnek – hiszen egy rejtély árnyéka vetült rá.
Ez a szegedi történet tökéletes példája annak, hogy a valóság néha jobban írja a színpadot, mint a legjobb rendezők. Nincs benne gyilkos, nincs benne cselszövő, csak négy ember, egy marék bankjegy – és egy örök kérdés: hova tűnt tizenkétmillió korona?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
