//

Napelemek kerülnek a szegedi szakképző iskolák épületeire

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

napelempark004kf

Napelemeket telepítenek a szegedi szakképző iskolák épületeire jövő év elejére – tájékoztatta a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója az MTI-t.

Angyalné Kovács Anikó közölte, a nyolc tagintézmény épületében alakítanak ki napelemes áramtermelő rendszert. A tervek szerint január végére befejeződő, 240 millió forintos, uniós támogatással megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően az intézmények éves villamosenergia-fogyasztásának 70 százalékát megújuló forrásból biztosítják majd.

A teljes egészében pályázati forrásból kialakított napelemes rendszerek összesített teljesítménye 407 kilowatt. A tervek szerint a napelemek éves szinten 1491,8 gigajoule villamosenergiát állítanak elő, ezzel évente 151,26 tonna üvegházhatású gáz kibocsátása kerülhető el.

A napfény városának első napelemparkjait a napokban adták át, az erről szóló cikket itt olvashatja.

Előző sztori

186 millió euróról tárgyaltak a határ menti megyék vezetői

Következő sztori

Halálos baleset Kunszentmárton közelében

Legutóbbi hasonló cikkek