Közélet

Klímaegyezmény - Áder: nincs itt a világvége

Klímaegyezmény - Áder: nincs itt a világvége

2017. június 9., péntek
Klímaegyezmény - Áder: nincs itt a világvége
Áder János

Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja

Donald Trump

döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását. Ennek határideje 2018 novembere. Az Egyesült Államokban pedig a szövetségi államok többségének, 30-nak a vezetője, törvényhozása bejelentette: nem hajlandó elfogadni az elnök döntését, "ők mindenképpen továbbmennek a párizsi úton" - hívta fel a figyelmet Áder János, jelezve: így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy az Egyesült Államok úgy is teljesítheti korábban tett vállalását, hogy kilépett a párizsi megállapodásból. A köztársasági elnök kifejtette: Donald Trump választási kampánya után nem volt meglepő a kilépésről szóló döntés, de ez is lehetett volna olyan választási ígérete, amelynél nem tartja magát szigorúan korábbi vállalásához. Az amerikai elnök elhatározását azért tartja erkölcsileg elfogadhatatlannak - folytatta -, mert a 19. és a 20. században az Egyesült Államok bocsátotta ki a legtöbb szén-dioxidot a légkörbe - a leginkább hozzájárulva ezzel a mai klímaproblémákhoz -, így az övé a legnagyobb történelmi felelősség a szennyezésért. Noha az utóbbi években Kína átvette tőle az "első helyet", az egy főre eső kibocsátásban az Egyesült Államok a mai napig messze vezeti a fejlett országok csoportját - mondta, a jövő generációit érintően is felelőtlennek nevezve Donald Trump döntését. Kínával kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: az ő álláspontjuk is változott, mert kiszámolták, hogy az iparfejlődés okozta környezeti kár összesített értéke meghaladja az éves GDP-növekedésüket. Ezért körülbelül öt éve Kína is váltott, szénbányákat, szénerőműveket zár be, és napelemparkokat, szélerőműveket létesít, nyitott az atomenergia felé, továbbá erdőt telepít. Megjegyezte továbbá, hogy miután az Egyesült Államok várhatóan a finanszírozásból is kivonul, a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi forrásainak előteremtéséhez a gazdag országoknak, például a G20-csoport másik 19 tagjának "mélyebben kell a zsebébe nyúlnia". "Ha van politikai szándék, akkor a problémát meg lehet oldani. Ma még ez az eszköz a kezünkben van, ha viszont nem csinálunk semmit, akkor ez az eszköz kiesik a kezünkből, és innentől az elszabaduló klímaváltozásnak és vízválságnak a szenvedő alanyai, kiszolgáltatottjai lesznek" - figyelmeztetett. Áder János kiemelte azt is: Magyarország azon 21 állam közé tartozik, amelynek 1990 óta úgy nőtt a GDP-je, hogy közben javult az energiahatékonysága, és egyre kisebb mértékű a kibocsátott szén-dioxid mennyisége is. Az államfő több javaslatot is tett a klímaváltozás ellen. Ilyen például a fosszilis energiahordozók fokozatos kivezetése az energiarendszerből, amelyben az első lépcső a leállás a szénről - és átállás például a gázra -, majd a szél-, a nap- és a geotermikus energia használata. Az atomenergia is felértékelődik - hangsúlyozta, szorgalmazva emellett a tudományos kutatások felgyorsítását például a környezetbarát, gazdaságos energiatárolás megoldása érdekében. Sürgette emellett a tengeri közlekedés okozta szennyezés kezelését, valamint az erdők irtása helyett erdők telepítését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.