Írjon nekünk

Közélet

Klímaegyezmény – Áder: erkölcsileg elfogadhatatlan az Egyesült Államok kilépése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből a köztársasági elnök kedden a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola diákjainak tartott előadásában.

Áder János ezt azzal indokolta, hogy az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a légkörbe jutó üvegházhatású gázok mennyiségének növekedésében, másrészt Amerika az egy főre eső légszennyezésben is messze mindenkit megelőz.

A döntés “a jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség”, hiszen nemcsak az Egyesült Államok következő nemzedékeit, hanem a Föld más részén élőket is súlyosan érinti – tette hozzá.

Az államfő kiemelte, hogy a párizsi megállapodást végre kell hajtani az Egyesült Államok nélkül is, mert nincs más választás, “nincs másik bolygó, ahová átköltözhetnénk”.

Áder János szerint “nincs még világvége”, mert múlt csütörtök óta minden jelentős ország kinyilvánította, hogy tartja magát a párizsi klímaegyezményhez.

Ráadásul az Egyesült Államok 14 szövetségi állama már bejelentette, hogy halad tovább “a Párizsban kijelölt úton” és további tíz szintén csatlakozni akar ehhez – tette hozzá.

A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy két éve Párizsban megszületett klímamegállapodást eredetileg csak két ország, Szíria és Nicaragua nem írta alá, és az Európai Unióból elsőként Magyarország ratifikálta azt.

Az államfő a diákoknak tartott előadásában beszélt a felmelegedésről, a szén-dioxid jótékony és rossz hatásairól, az erdőirtásokról, valamint a permafroszt, az örökké fagyott talaj olvadásának következményeiről.

A vízválság kapcsán említést tett az elérhető ivóvízkészletről, a népességrobbanásról és az azzal járó víz- és élelmiszerigény növekedésről.

Áder János rámutatott arra, hogy a megújuló energiák aránya jelenleg 12 százalék az összeshez viszonyítva, de évről évre nő, és 2030-ra az éves energiafogyasztás 25 százalékát napenergiából fogják előállítani.

Vizi Lászlóné iskolaigazgató elmondta, hogy az előadást további tíz iskolában követték figyelemmel élőben, így Miskolc, Kaposvár, Győr, Szeged, Nyíregyháza, Eger, Békéscsaba, Debrecen, Szolnok és Zalaegerszeg egy-egy intézményében is végignézhették az államfő tanóráját a környezet állapotának változásairól.

Áder János ezt követően részt vett a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola előtt található, felújított Csónakázó-tó avatási ünnepségén.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester avatóbeszédében kiemelte: Székesfehérvár Magyarország egyik legerősebb ipari központjaként nagy kibocsátó, ezt pedig a technológiaváltások mellett környezetvédelmi célú fejlesztésekkel igyekeznek ellensúlyozni.

Mint mondta, több mint 400 hektáron lesz környezetvédelmi beruházás a következő években: a Csónakázó-tó felújítása mellett a Sóstó és környéke is teljesen megújul, valamint teljes parkosítást és erdősítést végeznek a Palotavárosi tavaknál.

Hírzóna

Adventi adománygyűjtést indít a makói Angyalsóhaj Alapítvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban hátrányos helyzetű, egészségkárosult gyermekeket nevelő családokat segítene az egyesület.

Tovább olvasom

Közélet

Magukat szerelőknek kiadó szélhámosok garázdálkodnak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szerelést színlelve próbálnak meg bejutni lakásokba.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán: Bevándorlásellenesek vagyunk, magyart csak magyarral lehet pótolni

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kormányfő szerint egy fogyatkozó népességű ország nem tudja megoldani a népességfogyást saját erőfeszítés nélkül.

Tovább olvasom

Aktuál