Közélet

700 ezer ember jövőjét érintheti a szegedi Science Park + FOTÓK

700 ezer ember jövőjét érintheti a szegedi Science Park + FOTÓK

2017. június 13., kedd
700 ezer ember jövőjét érintheti a szegedi Science Park + FOTÓK
lezerkutatas_tudomanyos_konferencia03_gs

2019-ben nyithat meg az ELI mellett kialakítandó Science Park – jelentette ki Szabó Gábor kedden, az SZTE Rektori Hivatalában, ahol „A lézerkutatás, mint a délkelet-magyarországi gazdaságfejlesztés motorja” címmel tartottak konferenciát.

A tudományos értekezés a Rákóczi Szövetség Szegedi Szervezete és a Szegedi Tudományegyetem közös szervezésében jött létre.

Polner Eörs

, a szervezet alelnöke köszöntőjében ismertette, a szövetség egyik célkitűzése a határon túli magyarság identitásának erősítése. Mivel az ELI által Szeged és az ország egyaránt erősödik, ezért nem csak hazai, hanem határon túli magyar és külföldi vállalatok is felfigyelhetnek a lézerközpontra, és a körülötte épülő Science Parkra. „

Három hete adták át az ELI-t

, ami egyedül nem hozná a várt gazdasági fejlődést, ezért szükséges kialakítani a Science Parkot” – ezt már

Szabó Gábor

mondta. A rektor hozzátette, az egyetem a piaci partnerekkel közösen részt vesz majd az övezet mindennapjaiban, ugyanis azok kutatócsoportok nélkül nem lehetnek sikeresek. A pénzügyi megtérülést így sem rövid időn belül, hanem hosszútávon kell várni. „A dél-alföldi régióban 300 ezer, míg a határon túl 400 ezer főt érint a beruházás” – folytatta Szabó Gábor, aki kijelentette, a területrendezést még az idén elvégzik, és azt szeretnék, ha 2019-ben megnyílna az új tudományos és innovációs park.

Kemény Lajos

rektorhelyettes arra mutatott rá: az ország három legjobbja között regisztrált egyetem a 7200 alkalmazott foglalkoztatásával a régió legnagyobb vállalatával számít. 12 karon folytatnak oktatást, klinikai központot üzemeltetnek és az elkövetkezendő négy éven belül összesen 47 milliárd forint fejlesztési forrásra számítanak. A Science Park Németország számára is fontos, mivel hazánkban számos német vállalat működik, a beáramló külföldi tőke egynegyede tőlük származik. Ennek kapcsán

Dirk Wölfer

, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara képviselője ismertette, a kamara partnerkeresésben, támogatásokkal és a német követelményeknek megfelelő képzéssel segíti az itteni német vállalatokat és a magyar cégek németországi kapcsolatépítését. A ZEISS több mint 160 éve járul hozzá a technológia előrehaladásához a félvezető-, autó- és gépipar, az orvosbiológiai kutatás és az orvostechnika, valamint szemüveglencsék, fotó és film objektívek, távcsövek és planetáriumok számára. A német székhelyű cég a világ több mint 40 országában van jelen, kereken 40 termelési és több mint 50 szerviz és értékesítési telephellyel, valamint 20 kutató és fejlesztő telephellyel. Az éves árbevétele összesen 5 milliárd euró, aminek 10 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja.

Herbert Schaden

vezérigazgató-helyettes elmondta, bízik benne, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel is kötnek megállapodást a jövőben.

Stephen Nickell

, a Zeiss vezető termékmenedzsere kifejtette, ők készítették a MultiSEM-et, a világ leggyorsabb elektronmikroszkópját, ami az idegtudományokban alkalmazható a sejtek kapcsolatainak feltérképezésére. Még elhangzott: a cég a technológia továbbfejlesztésében fontosnak tartaná az együttműködést a szegedi egyetem kutatóival a neurobiológia, az orvostudomány és a szoftverfejlesztés területén. Végül

Tamás Gábor

tartott előadást „A MultiSEM lehetőségei az emberi agykéreg felfedezésében és kapcsolódása a Nemzeti Agykutatási Programhoz” címmel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.