Közélet

Tehetségek után kutatnak - Újraindul a SzépKép Versenydíj sorozat Szegeden

Tehetségek után kutatnak - Újraindul a SzépKép Versenydíj sorozat Szegeden

2017. május 15., hétfő
Tehetségek után kutatnak - Újraindul a SzépKép Versenydíj sorozat Szegeden
szepkep_lobby_cafe_01gs

Új évaddal indul a Feketesas Szalon által már sikeresen működtetett SzépKép Versenydíj sorozat, ezúttal megújult formában, új helyszínen biztosítanak kiállítási lehetőséget olyan alkotóknak, akik még nem rutinosak. A tervek szerint havonta két-két művész mutatkozhat be a Lobby Café galériájában, maga a verseny pedig nemcsak kiállítási lehetőséget biztosít, hanem értékes nyereményekkel is kecsegtet.

Újraindítja a SzépKép Versenydíj sorozatot a Feketesas Szalont létrehozó

Hegedűs Tünde

festő- és szobrászművész, idén a képzőművészeti megmérettetésnek Szeged egyik legfrekventáltabb utcájának gyöngyszeme, a Lobby Café galériája ad majd otthont, így azok is megcsodálhatják a szárnyaikat bontogató alkotók munkáit, akik végigsétálnak a Kárászon, ugyanis a kávézó kirakatát is ezen művek ékesítik majd. „Pályakezdő képzőművészeket támogató versenydíjról van szó, ami nemcsak a fiataloknak szól, hiszen művészeti gyakorlatot csak kiállításokkal lehet megszerezni, így belevesszük azokat is ebben a sorozatba, akik csak később döbbentek rá arra, hogy tehetség lakozik bennük” – fogalmazott Hegedűs Tünde. Arra is kiváló lehetőség ez a sorozat, hogy rutintalan művészek megtanulják, miként is kell felkészülni egy tárlatra és kiállni a nagyvilág elé. A Lobby Café galériájában havi rendszerességgel váltják majd egymást az alkotók, egy-egy alkalommal két személy mutatkozhat majd be, az évad zárásakor pedig átadják a versenydíjat is. Az is a tervek között szerepel, hogy a versenybe bekapcsolódóknak egyforma táblákat adnak, s arra kell majd festeniük, így egységesebb arculata lesz a sorozatnak. Hegedűs Tünde elmondta, most a kiállítási naptár megtöltése az első feladat. Minden fórumon hirdetni fogja a SzépKép Versenydíj sorozatot, továbbá az SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszékét is felkeresi, a jelenlegi hallgatók csak egyetemi engedéllyel állíthatnak ki, de javaslatokat fog kérni, hogy a korábban végzettek közül kiket is érdemes felkeresni.

szepkep_lobby_cafe_02gs

A zsűri elnöki tisztet

Bereczky Lóránd

Munkácsy-díjas művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója vállalta el, aki elmondta, örömmel vállalta a feladatot, s úgy látja, egy frekventált helyen lévő kávézó ideálisabb helyszíne lesz a versenynek, mint korábban a szalon. Rajta kívül

Návay Sándor

szobrászművész;

Szabó Tibor

, Dante-díjas író, politológus;

Kertész Péter

, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója;

Szeberényi Klára

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye sajtófőnöke; Hegedűs Tünde festő- és szobrászművész, a Fekesas Szalon tulajdonosa, valamint

Petykó Zoltán

, a Lobby Café tulajdonosa bírálja majd el az alkotásokat. Plusz szavazati joggal rendelkeznek majd a kávézó vendégei is, az ő véleményüket is figyelembe veszik az alkotók értékelésénél. A SzépKép Versenydíj sorozat a tervek szerint júniusban indul, akkor mutatkoznak be az első versenyzők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.