Közélet

Rekordot döntött a légi áruforgalom Ferihegyen

Rekordot döntött a légi áruforgalom Ferihegyen

2017. május 11., csütörtök
Rekordot döntött a légi áruforgalom Ferihegyen

Rekordot döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az első negyedévben az áruforgalom - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

Az adatok szerint a légikikötőben 30 ezer tonna árut kezeltek, 32,6 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál. Ez jelentősen meghaladja az európai bővülési átlagot, amely 8 százalék volt az első negyedévben. Rene Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója a közlemény szerint azt mondta, a növekedésben az új légitársaságok megjelenése, illetve a régebbiek bővülő forgalma is közrejátszott. A repülőtér kezelője közleményében hangsúlyozta, hogy rövidesen két új logisztikai bázist adnak át a csomagküldő szolgálatok jobb repülőtéri kiszolgálása érdekében. Az új logisztikai bázisok mellett a Budapest Airport hozzákezdett egy évi 150 ezer tonnás kapacitású logisztikai központ fejlesztéséhez. A 2019-es átadásra tervezett projekt a Budapest Airport BUD 2020 névre keresztelt, összesen mintegy 50 milliárd forintos repülőtér-fejlesztési programjának része.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.