Közélet

Novák Katalin: jövőre 79 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre

Novák Katalin: jövőre 79 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre

2017. május 24., szerda
Novák Katalin: jövőre 79 milliárd forint jut gyermekétkeztetésre
novak_katalin03_gs

A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin

elmondta: jelenleg majdnem félmillió gyerek étkezik ingyen a bölcsődében naponta négyszer, az óvodában és az iskolában naponta háromszor, továbbá sokan kedvezményesen kapják az ételt. 2010-hez képest megötszöröződött az ingyen étkező bölcsődések száma, az óvodások esetében 2010-ben tízből három gyermek, 2018-ban már nyolc kapja ingyen a reggelit, az ebédet és az uzsonnát - ismertette az adatokat az államtitkár. Kiemelte: a 2018-as költségvetés a családok és a munkából élők költségvetése, több mint 1900 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, ez kétszer akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az államtitkár, hozzátéve, arra kérik az ellenzéki pártokat, mutassák meg, hogy nekik is fontos a családok támogatása, és szavazzák meg a költségvetést. Novák Katalin szólt arról is: fontos az ételek és az étkezés minősége is, ezért módosították a közétkeztetési rendeletet és ezért hirdették meg a Menő menzák az iskolában című pályázatot, amelynek célja, hogy még egészségesebbé és szerethetőbbé tegyék a menzákat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.