Írjon nekünk

Közélet

TASZ: Nem intézkedhettek volna a rendőrök az Echo TV stábja ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

kozeleti_kavehaz_botka29_gs

Jogellenes cselekmény híján nem avatkozhatott volna be a rendőrség a szegedi városháza hívására az Echo TV stábja ellen, amikor interjút akart készíteni Botka Lászlóval.

A Szeviép-ügy kapcsán akarták kérdezni Botka László polgármestert az Echo TV munkatársai, azonban rendőri intézkedésbe torkollott az eset. Az Echo TV Informátor című műsorának stábja interjút szeretett volna kérni Botka Lászlótól, azonban csak a rendőrökkel és az önkormányzat biztonsági őreivel beszélgethettek. A rendőrök azt mondták, ki kell vizsgálniuk, “egyáltalán kik maguk, és milyen jogcímen vannak itt”. A stáb két órát várakozott Botkára, aki nem adott interjút, a rendőrök pedig végül kikísérték a stábot az épületből.

A TV2 Tények hírműsornak Dojcsák Dalma, a TASZ projektvezetője azt nyilatkozta, hogy bár a sajtónak nincs joga egy állami tisztségviselővel előzetes bejelentés nélkül bármikor interjút készíteni, azonban a rendőrség csak jogellenes cselekmény elkövetése esetén intézkedhet, így önmagában az, hogy újságírók közintézményben tartózkodott a stáb, nem jogellenes cselekmény.

Hírzóna

140 ezer tanuló jogosult külföldi nyelvi kurzusokra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden tanuló kétszer, kilencedik és tizenegyedik évfolyamosként utazhat külföldre nyelvet tanulni az állam pénzén.

Tovább olvasom

Közélet

Pingvinfióka született a Szegedi Vadasparkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A felnőttektől eltérően nem fekete-fehér, hanem szürke tollazatú fiókát hamarosan a látogatók is megfigyelhetik.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ismét évet értékel Orbán Viktor

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Magyar Nemzet szerint nagy horderejű bejelentésekre készül.

Tovább olvasom

Aktuál