Művészeti támogatásokat adtak át Szegeden + FOTÓK



2017-ben a pályázó 51 személyből 33 fő számára nyújtott különböző összegű támogatást a kulturális bizottság. A megítélt támogatásokról szóló oklevelet csütörtökön adták át.
Hagyományosan minden évben Szeged napjához kapcsolódóan adják át a művészeti támogatásokat három kategóriában. Idén a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság
döntött arról, hogy mely alkotókat támogatnak. 27 fő kapott egyszeri művészeti alkotói támogatást. Többek között kötetek megírását, megjelentetését, CD-k kiadását, előadások létrehozását, hangversenyek létrejöttét támogatták az összegből. Négy fő kapott művészeti pályakezdői támogatást, közéjük tartozik a friss
tehetség,
Baracskai Judit
operaénekes, aki a pályakezdéshez szükséges promóciós portfólió elkészítésére nyert pénzt. Művészeti ösztöndíjra
Heim Gréta
restaurátorművész szakos egyetemi hallgatót és
Iván Sára
énekművész mesterszakos tanulót találta érdemesnek a bizottság. A díjakat
Solymos László
(MSZP) alpolgármester és
Kozma József
(MSZP), a kulturális bizottság elnöke adta át.