Motorsport: arattak az algyői offroadosok a XII. Bács-Trophy bajnokságon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

algyo_off_road

A bajnokság pirtói állomásán az Algyői Off-Road Club Sportegyesület mindhárom induló párosa felállhatott a dobogóra.

A Bács-Kiskun megyei Pirtó adott otthont a XII. Bács-Trophy offroad bajnokság következő versenyhétvégéjének, ahol nagyszerű eredményeket értek el az Algyői Off-Road Club Sportegyesület versenyzői. Az éjszakai és nappali versenyen három kategóriában képviseltették magukat az algyőiek. Extrém kategóriában a Szűcs Imre-Molnár Attila páros aranyérmet szerzett, profi plusz kategóriában a Kaponyás Zsolt-Blaha Zoltán duó a dobogó második fokára állhatott fel, míg a profi kategóriában induló Kovács Róbert-Kajdocsi Adrián kettős a harmadik helyen zárta a viadalt. Az Algyői Off-Road Club Sportegyesület többi párosa – Varga Zoltán és Berta Tamás, Dévai Péter és Tóth Ferenc, valamint Domonkos „Gombóc” Zoltán és Molnár Zoltán – ezúttal otthonról szorított a csapattársaknak.

Ezzel még közel sem ért véget a klub szezonja, ebben az évben még négy versenyt is megrendeznek különböző helyszíneken a sorozat keretein belül. „Bízunk benne, hogy remek szereplésükkel a továbbiakban is sikerül versenyzőinknek öregbíteni Algyő hírnevét” – mondta Varga Zoltán, a csapat pilótája. A Bács-Trophy Bajnokság harmadik futamát május 26-27-én rendezik meg Soltvadkerten.

Előző sztori

Labdarúgás: szombaton bajnok lehet Zsótér Donát

Következő sztori

Hátország: három SZEAC-pont Kaposvárról