Közélet

Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót az MSZP kongresszusán (FRISSÍTVE)

Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót az MSZP kongresszusán (FRISSÍTVE)

2017. május 27., szombat
Miniszterelnök-jelöltnek választották Botka Lászlót az MSZP kongresszusán (FRISSÍTVE)
Botka László; Molnár Gyula

Az MSZP kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének Botka László szegedi polgármestert - jelentette be az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten.

Molnár Gyula

közölte, a 292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló

Botka Lászlóra

. A pártelnök kongresszusi beszédében azt mondta, a 2018-as választás tétje:

Orbán Viktor

vagy Európa. Értékelése szerint a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét. A nemzeti büszkeségből cinizmus és arrogancia lett, a múlt értékeinek képviseletéből urak és szolgák rendszerének építése, az európaiságból keleti diktátorok felé fordulás - tette hozzá. Elmondta, a keresztény értékekből gyűlöletszítás, a mértékletességből végtelen korrupció lett. Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek. Rögzítette: azt kell elérniük, hogy az MSZP újra Magyarország legerősebb pártja legyen, és azért kell dolgozniuk, hogy az ország újra igazságos, élhető, nyugodt, európai ország legyen, és hogy a következő miniszterelnököt Botka Lászlónak hívják. Az MSZP elnöke szerint ma még nagyon sokan úgy gondolják Magyarországon, hogy az MSZP is része a problémának, ezért a következő időszak politikai irányának azt nevezte, hogy világossá tegyék: Magyarország egyetlen igazi problémája Orbán Viktor, és a megoldás csak az MSZP-vel képzelhető el. Molnár Gyula azt mondta, hadat üzennek mindazoknak, akik gyűlöletet keltenek, akik korlátozzák a sajtó szabadságát, akik megpróbálták korlátozni a civilek működését, akik rasszizmusról, antiszemitizmusról, a nők iránti ellenszenvről beszélnek. Ezeket az eszméket akkor lehet megállítani, ha igazi szociáldemokrata kormány fog kormányozni, és Magyarország bent marad az EU-ban - hangoztatta. Elmondta, a demokratikus ellenzéki pártoknak, a szakszervezeteknek, a civileknek, az értelmiségnek hamarosan állást kell foglalniuk. Ha abban bíznak, hitüket, szabadságukat megőrizhetik Orbán újabb négy éve alatt, akkor nemcsak nagyon naivak, hanem a Fidesz szekerét tolják - mondta. Szerinte mostantól nem az a kérdés, mit tesznek mások a Fidesz-kormány lebontásáért, hanem hogy "te mit teszel azért, hogy ez a hatalom 2018-ban megbukjon és a politika szemétdombjára kerüljön". "Aki nincs velünk, az velük van" - hangoztatta. Hozzátette, az MSZP nem csak magának választott miniszterelnök-jelöltet, világos ajánlatot tett a partnereknek és az országnak. Ennek az ajánlatnak a részeként - folytatta - készen állnak lemondani önállóságuk egy részéről, előjogokról, programpontokról, körzetekről, de csak akkor, ha a cél a győzelem. Molnár Gyula úgy fogalmazott csak azokkal tudnak együttműködni, akik 2018-ban két vállra akarják fektetni a Fidesz hatalmat. Botka László és saját keresztnevére utalva elmondta, a Gyula vezeti a csatában a csapatokat, jelentése törökül fáklya, a László jelentése hatalom és dicsőség. Én készen állok arra, hogy vezessem a csapatokat a csatában és fáklyaként világítsak a hatalom és a dicsőség felé Botka Lászlónak - mondta.

Botka: az elégedettek és az elégedetlenek között dől el a 2018-as választás

Botka László

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választás az elégedett és az elégedetlen szavazók között fog eldőlni. Botka László szegedi polgármester szombaton, pártja budapesti kongresszusán elmondott beszédében azt mondta, a jövő évi választás előtt mindenkinek fel kell tennie a kérdést: elégedett-e Magyarország helyzetével. Aki elégedett annak Orbán, aki elégedetlen annak pedig Botka a választása - tette hozzá. Úgy fogalmazott: nem elég az, ha ő maga "felszántja a pályát", ha "gőzhengerként" a falon is átmegy, ha a legjobb kormányprogramot teszi le az asztalra. Minden baloldali, minden demokrata, minden elégedetlen támogatására, szavazatára szükség van - hangsúlyozta. Botka László beszédében magát olyan csapatjátékosként jellemezte, aki győzelemre vezetheti Magyarországot, ha a választók bíznak a baloldal eszméjében: az egyenlőségben és igazságosságban. Kiemelte, egy olyan új Magyarországot építenek, amelyben a "kisember is ember, a gondolat, a szólás, a tett ismét szabad". Azt mondta, ha győz, akkor a szegényeket fogja szolgálni. Több ígéretet is újra megfogalmazott, például bevezetik a megélhetési minimumot, megemelik a közalkalmazottak jövedelmét, a kisemberek kevesebbet adóznak, megemelik és adómentessé teszik a minimálbért, megerősítik a munkavállalói jogokat. A költségvetés prioritása nem a stadionépítés lesz, hanem a kórházak, az iskolák támogatása - jelentette ki. Ígéretet tett egy átfogó bérlakás-programra, a nyugdíjminimum duplájára emelésére és a 13. havi nyugdíj visszaadására. Elmondta, megtisztítják az ügyészséget a politikától, "bilincs vár a tolvajokra és a nemzetgyilkosokra". Szerinte óriási a tét, 2018-ban le kell váltani a kormányt, mert lehet, hogy ez az utolsó esély a szabad, titkos választásra, hogy az ország az EU tagja maradjon, hogy ne legyen ismét orosz csatlós állam. Botka László kizárta az együttműködést a Fidesszel, azt mondta, sem 2018 előtt, sem 2018 után sincs mutyizás a Fidesszel, mert ők a felelősek azért, hogy az ország a katasztrófa, a nemzethalál felé rohan. Úgy fogalmazott, az elmúlt hét év nagyon szűk esztendő volt a magyaroknak, akiknek a többsége elégedetlen, ezért nekik kell békét teremteniük és újjáépíteni az országot. "Adjuk vissza Magyarországot a népnek!" - mondta, hozzátéve, egy olyan normális, független, erős, modern és európai országot akarnak, ahol a munkának becsülete van, és becsületesen meg is fizetik, a törvény előtt pedig mindenki egyenlő. Botka László a 21. század legnagyobb nemzetgyilkosának nevezte a Fideszt, amely szerinte rendszerszintre emelte az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget, az MSZP és a demokraták miniszterelnök-jelöltjeként azonban hisz az esélyek és a polgárok egyenlőségében, a vagyoni különbségeket csökkentésében. A szocialisták kormányfő-jelöltje beszélt arról is, hogy az MSZP-nek erősnek, egységesnek és győzeleméhesnek kell lennie. Szerinte a Fidesz legyőzéséhez az egyéni választókerületekre kell koncentrálni, a legjobb jelölteket kell megtalálni, magas részvételi arányt kell elérni. A következő év legfontosabb feladatának ezért a választók aktivizálását nevezte. Hozzátette: nem elegendő a Facebookon lájkokkal tiltakozni, "több kell szobaforradalomnál". Azt mondta, civilek nem tudják leváltani Orbánt, hiszen a választásokon pártokra lehet szavazni. Nem szerelmet, nem házastársat választunk, nem örök hűséget fogadunk, egy eszközt választunk - magyarázta. Botka László szerint a Fidesz szalonképessé tette a gyűlöletbeszédet, ezért vált mindennapossá a mocskos beszéd, az agresszió. Közölte ugyanakkor, hogy nem tudja és nem akarja gyűlölni politikai ellenfeleit. "Még akkor sem ha kígyót békát kiabálnak rám, mert elég volt a gyűlöletből és a nemzet mesterséges megosztásából" - fogalmazott. Valódi kérdésnek nevezte, hogy mikor tudják megszabadítani a nemzetet a "harácsoló Fidesztől" és a "tankok helyett atommal és álhírekkel támadó Putyintól". "Újra orosz gyarmat akarunk lenni?" - tette fel kérdést az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint, ha Orbánon és Putyinon múlna, újra vasfüggöny zárná el Magyarországot a Nyugattól, ezzel szemben ők nem lesznek "Putyin lábtörlői és téglái" az unióban és a NATO-ban. Ha Orbán marad 2018-ban, Magyarország a vesztesek közé kerül - hangoztatta. Hozzátette: Orbán a diktátor haverjaihoz fog rohanni a természetes szövetségesei helyett. Ez akkora történelmi bűn lenne, mint Trianon - mondta, jelezve, ez is 2018 tétje. Elmondta, megválasztott miniszterelnök-jelöltként első hivatalos külföldi útja a jövő héten Brüsszelbe vezet, hogy ott világossá tegye: a magyarok az EU tagjai akarnak maradni, illetve Orbán Viktor és a Fidesz nem a magyarok érdekeit képviseli. Ha győzünk Magyarország újra köztársaság lesz! - hangoztatta, majd beszédét úgy zárta: győzzenek az elégedetlenek!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.