/

Megnyílt a Hídivásár + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cof

Az ország minden pontjáról mintegy kétszáz kézműves érkezett az immár nagykorúvá vált Hídivásárba, ami szombat délelőtt kezdődött meg Szegeden.

Tizennyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a borfesztiválhoz és a Szeged Napja rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Hídivásár. A színes forgatag idén május 20-án és 21-én várja vendégeit a belvárosban. Ebben az évben mintegy kétszáz árus érkezett a napfény városába, ahol szinte az összes mesterséget felvonultatják.

A kavalkád több, mint vásár. A látogatók egy hangulatos, értékteremtő, közösségi és kulturális eseményen vehetnek részt, ami kortól és nemtől függetlenül mindenkinek felejthetetlen élmény marad.

no images were found

Előző sztori

Az internetáfa 5 százalékra csökkentését kéri a kormánytól a Fidelitas (FRISSÍTVE)

Következő sztori

Egy több mint 200 éves orvosi szakkönyvet fogadott örökbe az új díszpolgár + FOTÓK