Sport

Labdarúgás: Zalában a SZEOL

Labdarúgás: Zalában a SZEOL

2017. május 6., szombat
Labdarúgás: Zalában a SZEOL
szeol-zte002kf

Már biztosan búcsúzik a SZEOL SC az NB II-től az idény végén, ám addig még öt mérkőzést játszik a másodosztályban a gárda: az elsőt Zalaegerszegen vívják a kék-feketék.

Szerdán eldőlt, hogy nem sikerül bennmaradnia a másodosztályban a SZEOL SC-nek. A Tisza-partiak a harmadosztály Közép csoportjának ezüstérmeseként érkeztek meg a felduzzasztott, húszcsapatos NB II-be, és bár jól rajtoltak, a kezdeti lendületet követően elmaradtak az eredmények. A tavaszt is nehéz helyzetből kezdte a decemberben kinevezett

Zoran Kuntic

vezetésével az együttes, és bár a ceglédi győzelem után felcsillant a remény, ez szerdán, a Vác ellen végleg elveszett. A bajnokság egyik üde színfoltjaként szereplő váciak ellen ugyan 0-0-t játszottak Kéri Tamásék, ami önmagában nem is titulálható rossz eredménynek, csakhogy ez a döntetlen már azt jelentette, hogy matematikailag sem érhet oda a bennmaradó helyek valamelyikére a SZEOL, amely így egy szezont követően ismét a harmadosztályban játszik majd. Addig azonban még vár rá öt meccs az NB II-ben, így vasárnap annál a Zalaegerszegnél vendégeskednek a szegediek, amely az abszolút középcsapat mutatóját hozza a bajnokságban. Harminchárom forduló során tizenegy győzelem, tizenegy döntetlen és ugyanennyi vereség a ZTE mutatója, és a gólkülönbsége is az egálhoz közelít, csupán hárommal rúgott többet a Zete, mint amennyit kapott. Különösebb tétje már a hazaiak számára sem lesz a vasárnapi meccsnek, bár egy jobb hajrával még a közvetlen élmezőny mögé odaérhetnek - a SZEOL-nak pedig a becsület és a sportemberi lét diktálhat motivációt a hátralévő fordulókra. "Öt olyan csapat ellen játszunk még, akik a középmezőnyben helyezkednek el. A fiatalok kaphatnak lehetőséget ezeken a mérkőzéseken, ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy kik azok, akik maradni szeretnének jövőre. Több szempontból is fontos tehát ez az öt meccs. A Vác elleni hozzáállással elégedett voltam, olyan arcát mutatta a csapat, amelyet a tavasz alatt többször is megtett már. A védekezésünk jól működött, annak ellenére, hogy már kiestünk, 13 meccsen 17 gólt kaptunk, ez szerintem rendben van. Azzal természetesen már kevésbé vagyok elégedett, hogy zsinórban öt meccs óta nem tudtunk betalálni az ellenfél kapujába" - fogalmazott portálunknak Zoran Kuntic, a SZEOL vezetőedzője. A Zalaegerszeg a szezon során háromszor aratott kétgólosnál nagyobb arányú győzelmet, azonban függetlenül attól, hogy a SZEOL már kiesett, a vasárnapi találkozó nem jelentheti automatikusan azt, hogy a zalaiak nagy arányú győzelmet arathatnak - a tartását mindenképpen továbbvinné a SZEOL a szezon végéig, még ha Csató Sándor együttese pozitív élményből is érkezik a meccsre, hiszen legutóbb nyerni tudtak Békéscsabán. "Nekem nem volt meglepetés a Zete győzelme, mert sok fiatal játékos alkotja a csapatukat, kétarcú csapatról van szó, akik négy vereséget követően tudtak nyerni Békéscsabán. Gondolom, most mindenki gólfesztivált vár vasárnap, eddig nem volt arra példa, hogy kitömtek volna bennünket, remélem, ez most sem lesz így. A hátralévő öt meccsen szeretnénk meglepetést szerezni, és bízom benne, hogy támadóbb futballt tudunk majd játszani" - mondta a SZEOL mestere. Zoran Kuntic várhatóan nem számíthat

Péter Antalra

, aki továbbra is sérüléssel bajlódik, az eltiltását letöltő

Vágó Levente

mellett pedig

Forró Attila

is elkezdte már az edzéseket, így ő is ott lehet a társakkal.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2016. október 30.)

SZEOL SC - Zalaegerszegi TE 0 - 1 (0-1)

Szeged, SZVSE-stadion, 700 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Iványi István, Garai Péter).

SZEOL:

Leindler - Ikonomu, Vágó, Gajág, Grünvald, Kéri, Búrány, Rácz (Puskás - a szünetben), Schrammel (Maksimovic, 72'), Németh L. (Lévai, 72'), Péter.

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

ZTE:

Szappanos - Deutsch, Forgács A., Hegedűs, Bobál G. (Daru, 73'), Patvaros, Babati (Gottfried, 86'), Jakab (Sundas, 90+2'), Króner, Kretz, Nagy T.

Vezetőedző:

Csató Sándor.

Gól:

Jakab (39').

Sárga lap:

Kéri (8'), Péter (10'), Gajág (90') ill. Deutsch (26'), Jakab (61'), Nagy T. (82').

Így játszottak a csapatok az előző fordulóban

Békéscsaba 1912 Előre - ZTE FC 0-2 (0-1)

Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 762 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kovács II Gábor, Máyer Gábor).

Békéscsaba:

Ribánszki - Bényei, Kelemen, Babinyecz, Juhász Gy. (Fabio, 55'), Bagi, Viczián, Nagy I., Szalai D., Birtalan (Beszterczei, 72'), Urbin (Gránicz, 55'). Vezetőedző: Boér Gábor.

Zalaegerszeg:

Szappanos - Króner, Kovács G., Forgács, Deutsch, Kretz (Horváth D., 90'), Polényi, Szatmári (Bedi, 80'), Nagy T., Babati (Oláh B., 83'), Bobál G. Vezetőedző: Csató Sándor.

Gól:

Forgács (37'), Babati (48', tizenegyesből).

SZEOL SC - Vác FC 0-0

Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette: Veizer Roland (Buzás Barnabás, Medovarszki János).

SZEOL:

Prokop - Buzási, Gál, Ikonomu, Grünvald, Búrány, Rácz, Nagy I R. (Beretka, 76') Harsányi (Puskás, 76'), Kéri, Mihály.

Vezetőedző:

Zoran Kuntic.

Vác:

Szentpéteri - Kákonyi (Nagy II R., 73'), Zsolnai, Tóth G., Rása, Gulyás, Görgényi, Dlusztus, Balajti (Majoros, 62'), Niedermüller, Major.

Vezetőedző:

Nagy Tibor.

Sárga lap:

Mihály (81').

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Puskás Akadémia 32 19 9 4 59 34 25 66
2. Kisvárda 32 17 8 7 47 25 22 59
3. Balmazújváros 32 17 6 9 38 29 9 57
4. Soroksár SC 32 16 9 7 52 28 24 57
5. Békéscsaba 32 17 5 10 46 29 17 56
6. Vác FC 32 14 9 9 39 33 6 51
7. Szeged-Grosics 32 12 12 8 36 19 17 48
8. Szolnoki MÁV FC 32 13 7 12 43 42 1 46
9. Mosonmagyaróvár 32 12 8 12 41 35 6 44
10. Dorogi FC 32 12 8 12 33 30 3 44
11. Nyíregyháza 32 12 6 14 37 40 -3 42
12. BFC Siófok 32 12 6 14 36 40 -4 42
13. ZTE FC 32 10 11 11 46 45 1 41
14. Swietelsky-Sopron 32 9 14 9 30 32 -2 41
15. Budaörs 32 10 7 15 33 47 -14 37
16. Ceglédi VSE 32 9 7 16 38 47 -9 34
17. Aqvital FC Csákvár 32 7 13 12 35 47 -12 34
18. Kozármisleny 32 9 6 17 27 46 -19 33
19. Cigánd SE 32 7 9 16 21 51 -30 27(-3)
20. SZEOL SC 32 4 4 24 16 52 -36 16

A 34. forduló programja:

május 7., vasárnap 14.00

Vác - Cigánd.

16.45

Nyíregyháza - Kisvárda.

17.30

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Szolnok, Cegléd - Soroksár, Mosonmagyaróvár - Békéscsaba, Dorog - Puskás Akadémia.

18.00

Balmazújváros - Budaörs, Zalaegerszeg - SZEOL SC, Siófok - Sopron, Csákvár - Kozármisleny.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.