Sport

Labdarúgás: emberhátrányban fogott egy pontot a Mosonmagyaróvár ellen a SZEOL + FOTÓK

Labdarúgás: emberhátrányban fogott egy pontot a Mosonmagyaróvár ellen a SZEOL + FOTÓK

2017. május 14., vasárnap
Labdarúgás: emberhátrányban fogott egy pontot a Mosonmagyaróvár ellen a SZEOL + FOTÓK
szeol_mte30_gs

Ugyan megvolt a vezetés a SZEOL-nak a Mosonmagyaróvár ellen, a második félidőben azonban hamar jött az egyenlítés, és végül tíz emberrel egy pontot szerzett Zoran Kuntic együttese.

Ugyanazzal a kezdő tizeneggyel futott ki a pályára a SZEOL az utolsó előtti hazai mérkőzésén, mint amelyik a legutóbbi, zalaegerszegi meccsen szerepelt. Hamar előnybe kerülhetett volna a kék-fekete együttes a Mosonmagyaróvár ellen,

Kéri Tamás

az ötödik percben már ziccerbe került, de nem tudta elrúgni a labdát

Boros

kapus mellett. Lendületesen és felszabadultan futballozott a SZEOL, aminek végül húsz perc elteltével lett meg az eredménye: Kéri lépett ki ismét, majd egy visszacsel után a középen érkező

Nagy Richárd

elé tálalt, aki közelről a kapuba passzolt, 1-0. Pár perccel később

Darázs

akár egyenlíthetett is volna, de lejött a blokkról a lövése, majd főképp mezőnyjátékot követően egy

Vágó Leventénél

gyanús, gólvonal előtti kezezést kértek számon a vendégek. A szegedi vezetést követően hamar jött az egyenlítés a szünet után: egy indítással

Galambos

lépett ki, aki pontosan lőtt a bal alsóba mindössze három perc elteltével. A gól lendületbe hozta a Mosonmagyaróvárt,

Prokop Rostislavnak

több védést is be kellett mutatnia, de túlélte ezt a periódust a SZEOL, majd jött a megszokott kiegyenlített játék - ebbe végül mintegy tíz perccel a vége előtt

Lévai Norbert

kemény belépője hozott változást, mivel volt már egy sárgája a középpályásnak, így tíz emberre fogyatkozott ezt követően a SZEOL. A hajrára a nagyot küzdő SZEOL kezdett fáradni, az MTE azonban ment előre a győzelemért - meg is volt erre a lehetősége, de ekkor már pontatlanabbul futballoztak a szegedi kapu előtt

Király József

tanítványai, így végül maradt a döntetlen. A SZEOL ezzel hatodik döntetlenjét játszotta a bajnokságban, és hat mérkőzést követően ezúttal sikerült gólt szereznie.

Zoran Kuntic

fiai a következő fordulóban a Siófok vendégei lesznek.

Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző
2017. május 16., 17.30
SZEOL SC
Mosonmagyaróvár
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Nazsa Tamás * Asszisztens: Csatári Tibor, Szvetnyik Bence
1
-
1

Merkantil Banki Liga NB II. 35. forduló

SZEOL SC - Mosonmagyaróvári TE 1 - 1 (1-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 200 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Csatári Tibor, Szvetnyik Bence).

SZEOL:

Prokop - Ikonomu, Vágó, Gál, Búrány, Lévai, Mendebaba (Puskás, 70'), Nagy R. (Péter, 80'), Kéri (Beretka, 80'), Harsányi, Mihály.

Vezetőedző:

Zoran Kuntic.

Mosonmagyaróvár:

Boros - Schmatovich, Darázs (Fekete - a szünetben), Bartos, Koszó, Galambos, Mundi (Kószás, 74'), Bohner (Jasarevic, 85'), Czár, Lázár, Laki.

Vezetőedző:

Király József.

Gól:

Nagy R. (21'), ill. Galambos (48').

Sárga lap:

Lévai (66').

Kiállítva:

Lévai (78'). Zoran Kuntic:

"Tudtuk, hogy veszélyes a Mosonmagyaróvár, hiszen több pontot szereztek idegenben, mint otthon. Két góllal is megléphettünk volna, de kihagytuk a ziccert. A szünet után kicsit biztonságosabban próbáltunk játszani, és le akartuk zárni a széleket, ennek ellenére ott kaptunk gólt. Ezt követően ellenfelünk megmutatta, hogy milyen jó csapat, tíz emberrel is harcoltunk. Többen begörcsöltek, ez is mutatja, mennyire küzdöttek ma, sajnálom, hogy nem szereztünk három pontot, de reális eredmény a döntetlen."

Király József:

"Nem vagyok elégedett az egy ponttal. Megemelem a kalapomat a szegedi játékosok előtt, helyzetük ellenére maximálisan odatették a pályára szívüket és lelküket. A kapott gól után kapkodóvá vált a játékunk, nem akarom külső körülményekre fogni, de az elején szinte még a buszban voltunk. Idegenben négy-öt ekkora helyzetből többet kell kihasználni, de ez mit sem von le ellenfelünk érdeméből, megérdemelték az egy pontot, tíz emberrel is küzdöttek. A félidőben rendeztük a sorainkat, de sajnos a folytatás nem úgy sikerült, ahogy kellett volna."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+3'
Vége, lefújja Nazsa, a végén ugyan nyomott a Mosonmagyaróvár, de Prokopnak nem kellett védenie, így tíz emberrel, 1-1-s döntetlent játszik a SZEOL.
90'
Három perc a hosszabbítás: a SZEOL picit elfáradt a végére, a Mosonmagyaróvár pedig jön előre a győzelemért.
88'
Kicsit beszorul a SZEOL a hajrában: egy jobb kapufához átívelt labdáról Laki marad le kevéssel.
85'
Az utolsó csere a meccsen: Jasarevic érkezik Bohner helyére.
83'
Ebben több volt! Beretka lépett ki a jobb oldalon, csak ketten voltak hátul, és Péter zárkózott a támadáshoz, azonban mire megkapta a labdát a tizenhatossal szemben, már visszazárt az óvári védelem.
80'
Kettős szegedi csere: a gólt összehozó Kéri-Nagy Richárd páros jön le, Beretka és Péter érkezik az utolsó tíz percre.
78'
MEGFOGYATKOZIK A SZEOL! Lévai csúszik oda nagyon keményen ellenfelének egy elveszített labda után, amiért felmutatja a sárgát neki Nazsa Tamás, csakhogy volt már egy lapja, így tíz emberrel fejezi be a meccset a szegedi csapat.
74'
Vendég csere: Mundit Kószás váltja.
73'
Bartos Prokop hálójába lő, de ezt már sípszó után teszi: üresen maradt a jobb oldalon, de les miatt érvénytelen a találat.
70'
Először nyúl bele csapatába Zoran Kuntic: Mendebabát Puskás váltja a SZEOL-ban. Főképp mezőnyjátékkal telik az utóbbi időszak, inkább a hajrára fókuszálnak a felek.
66'
Lévai rántja le ellenfelét a szegedi térfél bal oldalán, ezért villan fel a sárga - a meccs során először. A szabadrúgást végül Prokop begyűjti.
62'
Egy távoli lövés Nagy Richárdtól: Boros magabiztosan fogja. Kijátszani most kevesebb alkalommal sikerül a vendégek védelmét, ezek a távoli lövések még jelenthetnek valamit a folytatásban.
55'
Konszolidálódott a helyzet, ugyan érezhető az elszántság a vendégekben is, de most már jobban szűr a szegedi középpálya is, mint a játékrész elején, sőt, olykor visszatér a meccs elején látott iram és ritmus is.
51'
Czár húszméteres szabadrúgását fogja könnyedén Prokop. Kicsit mintha bent maradt volna az öltözőben a SZEOL, persze ebben szerepe lehet a semmiből kapott gólnak is.
50'
Nagy védés Prokoptól! Egy jobb oldali szabadrúgás élesen jön be a szegedi kapu elé, Bohner ívelése lepattan, Prokop azonban kiszedi a felső sarok elöl, nagy mentés volt!
48'
Gól, egyenlít a Mosonmagyaróvár! Némiképp a semmiből, de el kell ismerni, szép megmozdulás volt, Galambos elé került a labda a tizenhatos bal sarkától egy picit beljebb, egy pattanás után kapásból kilőtte a bal alsót, ezzel egyenlít, 1-1!
46'
Darázs nem jött ki a folytatásra, a helyén Fekete Tamás futballozik a második félidőben.
46'
Folytatódik a találkozó, egyet cserélt az MTE a szünetben.
SZÜNET
45'
Nincs hosszabbítás az első félidő végén: teljesen megérdemelten vezet a SZEOL 45 perc után, egy pazar gólnak köszönhetően.
40'
Nincs nagy változás a játékban: többet van a labda az MTE-nél, de nem tudnak odakerülni Prokop kapuja elé. A SZEOL lendülete alábbhagyott valamelyest, de stabilan játszik Zoran Kuntic együttese.
33'
Megint egy bedobás után alakít ki veszélyt a Mosonmagyaróvár, középen ketten is érkeznek, majd a lövést a visszafutó Vágó blokkolja: a vendégek szerint a szegedi cséká kézzel védte a lövést, azonban nem fúj semmit a játékvezető.
28'
Csendes mezőnyjáték az utóbbi percekben: pörgős volt a kezdés, a szegedi gól óta azonban picit megváltozott a játék képe, a Mosonmagyaróvár kicsit feltolta a védekezését, de komoly helyzetig nem jutnak.
24'
Kevésen múlt az egyenlítés: Laki lépett ki Ikonomu mellett, majd visszatette lövésre, de Darázs kísérlete a blokkról levágódva éppen elcsorog a bal kapufa mellett. A szöglet után felszabadít a szegedi védelem.
21'
GÓÓÓÓÓÓL! Vezetünk! Kéri robogott el a jobb oldalon, majd visszavette a bal lábára, beadására Nagy Richárd érkezett, és az ötösről bepasszolta a kapuba, 1-0! Kiváló akció után, megérdemelten vezet a SZEOL!
16'
Ikonomu ment egy csukafejessel egy jobb oldali beadás után Darázs elöl egy látványos szegedi akció után - sarokkal kapta vissza Kéri, aki Harsányit játszotta meg a tizenhatoson belül, azonban utóbbi nem találta el jól a labdát.
11'
Mihály szabadrúgása száll el kevéssel a keresztléc fölött - jó helyről járt a pontrúgás, azonban nem tudta megtornáztatni Borost. A közönség azért tapssal jutalmazza a próbálkozást.
10'
Nagy Richárd veszélyes beadása után kell mentenie középen a vendég védelemnek, majd Prokop jön ki jó ütemben egy kiugratásra, és tisztáz Laki elöl. Szemmel láthatóan van lendület a szegediek játékában, ezt kellene kihasználni!
7'
Helyzet a szegedi kapu előtt is, egy bedobás után az alapvonalról gurítják vissza a vendégek, de Laki eltöri a labdát, azonban így lett jó Galambosnak, aki laposan próbált centerezni, végül Bartos kapura tudta kanalazni, de blokkolták lövését. Lendületesen kezdődött a meccs!
5'
Ez viszont már ziccer volt! Nagy Richárd remek labdájával indult meg Kéri a jobbösszekötő helyén, majd befele is tudott tolni egyet, végül a rövid alsót vette volna célba, de Boros nem ment el a hosszúra, így lábbal védeni tudott!
4'
Lévai lépne ki a bal oldalon egy lapos indítással, azonban Czár beéri, és tisztázni tud előle. Végül eljut a hosszúra a labda, van is fejes, de pont Boros kezeibe érkezik.
1'
A szegediek kezdték a meccset. A SZEOL kék-feketében, a Mosonmagyaróvár tiszta fehérben lép pályára.
17.04 - A szegediek kezdője teljesen megegyezik a múlt héten, Zalaegerszegen pályára küldött tizeneggyel: a keretben is mindössze annyi változás történt, hogy Péter Antal és Forró Attila sérülésüket követően már a kispadon helyet foglalhatnak ma. 16.57 - Köszöntjük olvasóinkat a SZVSE-stadionból, a Mosonmagyaróvár ellen folytatja a SZEOL a bajnokságot. Remek idő fogadta a feleket, nyoma sincs a tegnapi borongós időnek, kellemes, napos időjárásban játszhatnak ma a felek. A mérkőzés Nazsa Tamás sípszavára 17.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.