Sport

Kosárlabda: döntőben a vásárhelyi Rakéták

Kosárlabda: döntőben a vásárhelyi Rakéták

2017. május 27., szombat
Kosárlabda: döntőben a vásárhelyi Rakéták
raketak031

Az utolsó pillanatig küzdve, szinte végig hátrányban játszva, két perccel a vége előtt fordított a székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ellen a Vásárhelyi Rakéták csapata, és jutott a vasárnap 16 órakor kezdődő döntőbe. A Hódmezővásárhelyen zajló Nemzeti Fiú Serdülő Bajnokság Döntőjének mindent eldöntő összecsapásán a fővárosi Vasas Akadémia lesz az ellenfél.

Parázs hangulatban kezdődött a második elődöntő, a székesfehérváriak elsősorban centerjátékukkal jutottak előnyhöz. A palánk alatti magasságfölényük a Rakéták támadójátékára is rányomta a bélyegét. A kisszünetre összeszedett 16 pontos hátrányukban a Székesfehérvár centerének, Seyinek alaposan benne volt a keze: 16 egységet jegyezhetett 10 perc alatt. Mócsai Milán fiainak alaposan össze kellett kapniuk magukat, ezért gyorsan elkezdték a felzárkózást. Ebben Bánfi volt a csapat vezére, akivel nem nagyon bírtak a sötét mezesek. A Fejér megyeiek mindössze 7 pontot szereztek ebben a negyedben, így a félidőben már csak eggyel vezettek. (30-31) Mindkét együttes érezte az elődöntő súlyát, így mindkét térfélen sok volt a hiba. A rohanásból az akadémisták jöttek ki jobban, igaz csak átmenetileg. A vásárhelyieknek az utolsó másodpercekben sikerült egyenlíteni, így izgalmasnak ígérkezett a záróperiódus. (49-49) Ennek megfelelően az idegek harcát hozta a folytatás. A Kosársuli serdülőinek hosszabb cserepadja, és nagyobb taktikai repertoárja meghozta a gyümölcsét, és két perccel a vége előtt fordítani tudtak a hazaiak. Ezután már nem változott a helyzet, így a Vásárhelyi Rakéták játszhatják a finálét vasárnap a Vasas Akadémia ellen.

Vásárhelyi Rakéták – Dávid Kornél KA 70:68 (8-24, 22-7, 19-18, 21-19)

Fiú Országos Serdülő Döntő csoportmérkőzés, vezette: Makay D., Simon K. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 200 néző. Kosársuli:

Bánfi 32/3, Fulai 10, Megyesi 8, Knyúr 5/3, Dékány 4, Balogh 4, Pánczél 3, Németh 2, Ságodi 2, Kozma -, Filak -, Kovács -.

DK KA:

Seyi 31/6, Kovács 12, Pákozdi 9, Karé 5, Juhász 4, Szűcs 2, Szilágyi 2, Hegedűs 2, Gombás 1, Bondor -, Mócsai Milán: „A parkolóból jöttünk vissza. Mások feladták volna, ők nem! Hittek bennem akkor is, amikor már rég nem. Ha valaki azt mondja, hogy van ennél a csapatnál jobb, akkor azt mondom, hogy lehet, de úgy sem fognak hinni neki. Imádom ezt a csapatot!!! De még egy hátra van… Elfáradtam.” Hegedűs Péter: „Először is gratulálok, mert úgy gondolom, hogy megérdemelték. De úgy gondolom, hogy minden gyerek fejlődik egy ilyen mérkőzés során.”

További mérkőzések:

Elődöntők

Vasas Akadémia „A” – MAFC „A” 86:75 (27:15, 16:18, 22:23, 21:19) Vásárhelyi Rakéták – Dávid Kornél KA 70:68 (8-24, 22-7, 19-18, 21-19)

Mérkőzések a helyosztókért

Debreceni KA-DSI – Szombathelyi SI KA „A” 62:46 (24:11, 14:8, 9:12, 15:14) Zsíros Akadémia Kőbánya – Soproni SI 57:60 (15:14, 16:18, 15:10, 11:18)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.