Két új gyógypedagógiai képzőhelyet indítanak az idén

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Két új helyen is képeznek gyógypedagógusokat az idei évtől, így már hat intézményben lehet majd ilyen végzettséget szerezni – közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Mosányi Emőke felidézte, hogy sokáig csupán egy képzőhely működött, budapesti a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, majd egyetemi kar. Később Kaposváron is indítottak kurzusokat, pár éve pedig már Szegeden és Győrben is lehet gyógypedagógusnak tanulni.

A területen aggasztó a szakemberhiány, egyes számítások szerint kétezerrel több speciális tanárra lenne szükség a nyolcvanezer érintett diák mellé – hangzott el.

Mosányi Emőke azt mondta, jól tud működni a fogyatékkal élő és az ép gyermekek együttes nevelése, a két csoport hatékonyan képes támogatni egymást.

Előző sztori

Hátország: a SZEAC U14 pontot szerzett a Honvéd ellen

Következő sztori

A közösségteremtést szolgálja a KAPOCS Népfőiskola Mórahalmon