Jégkrémet osztottak az ÁGOTA Alapítvány önkéntesei + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cof

A nyár közeledtével hűsítő édesség osztásával segítettek a tarjáni családoknak a Csongor téren az ÁGOTA Alapítvány önkéntesei a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatásával.

Másfél évtizedes jó kapcsolat köti össze az ÁGOTA Alapítványt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, ezúttal a két szervezet egy közös akció keretein belül jégkrémet osztottak. “A nyár közeledtével nagy az érdeklődés, gyerekek és felnőttek egyaránt jönnek, sajnos több rászoruló család számára nagy élmény, hogy az egész család egy kis édességhez, hűsítőhöz jut” – nyilatkozta Szabóné Szívós Ildikó, az ÁGOTA Alapítvány önkéntese Kiemelte, hogy a jövőben is a megszokottakhoz hasonlóan folytatni fogják az élelmiszerosztást az ÁGOTA önkéntesei.

no images were found

Előző sztori

Botka próbál beelőzni: a városházán jelentette készre az ELI-t a hivatalos avató előtt egy nappal

Következő sztori

A nagy árvíz után újjáépített Szegedre kalauzol el a Szegedi Polgári Platform következő előadása