Közélet

Hollik: Botka lebukott, a vagyonnyilatkozatában nem mondott igazat

Hollik: Botka lebukott, a vagyonnyilatkozatában nem mondott igazat

2017. május 30., kedd
Hollik: Botka lebukott, a vagyonnyilatkozatában nem mondott igazat
hollik_istvan04_gs

A kereszténydemokrata Hollik István szerint Botka László módosított vagyonnyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a szocialista politikus lebukott, és nem mondott igazat.

A kormánypárti politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a szocialisták miniszterelnök-jelöltje új vagyonnyilatkozatot készített, az elmúlt hetek botrányai után átalakította, módosította a korábbit. Az új vagyonnyilatkozatban már szerepel a több milliós óra, illetve a halastó. Ugyanakkor azt továbbra sem tudni, hogy miből telik több milliós luxus utakra, akár többre is egy évben, illetve mi a helyzet a dzsippel, amiről azt állítja, hogy a feleségéé, de újságcikkek szerint

Botka László

az üzembentartó. Ha ez így van, akkor fel kellett volna tüntetni - mutatott rá

Hollik István

, aki megjegyezte: továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy Botka Lászlónak annyi és olyan vagyontárgya van, mint amit feltüntetett. A KDNP-s országgyűlési képviselő szerint Botka László hiteltelen, úgy ahogy a többi MSZP-s milliárdos is, és semmi újat nem hozott. Egy újabb milliárdos

Medgyessy Péter

és

Gyurcsány Ferenc

után - mondta. A politikust kérdezték arról is, hogy

Apáti István

jobbikos politikus előző nap trágár kifejezést használt az Országgyűlésben. Hollik István azt mondta, hogy nem hallotta, de ez nem az első eset. Az ellenzéki pártoknak nincs valódi jövőképük, alternatívájuk, ami vonzó lehet a választópolgároknak, így a Jobbik esetében marad az agresszió, a fenyegetés, az alpári stílus - közölte. A CEU-rektorának bejelentéséről, miszerint az intézmény a következő tanévben marad Budapesten, azt mondta: a felsőoktatási törvény módosításának az volt a célja, hogy tiszta, egyértelmű és átlátható viszonyok legyenek a külföldi intézmények működésénél. Ha a CEU betartja a szabályokat örömmel látják Magyarországon - jelezte, hozzátéve: az intézménynek alapvetően politikai indíttatású támadásai voltak a kormánnyal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.