Kultúra

Géczi János: „Sok embertársunkat hagyjuk erodálódni, majd eltűnni az emberies színkörökről”

Géczi János: „Sok embertársunkat hagyjuk erodálódni, majd eltűnni az emberies színkörökről”

2017. május 23., kedd
Géczi János: „Sok embertársunkat hagyjuk erodálódni, majd eltűnni az emberies színkörökről”
geczijanos_vd

A ’80-as évek botránykötetének, a Vadnarancsoknak a szerzője, a József Attila-díjas Géczi János adott interjút a SZEGEDma hírportálnak. A JATE-n kutató biológusként végzett költő, író az államszocialista diktatúra társadalmának perifériájára szorult emberekre hívta fel a figyelmet, amikor a pesthidegkúti pszichiátriájának bennlakó betegei közül négy főnek dolgozta fel életét irodalmi igényességgel, szociográfiai pontossággal. Május 23-án visszatér egyetemi évei helyszínére, ahol új, Likó Marcellről szóló kötetéről beszélget a Vad Fruttik frontemberének társaságában, majd be is mutatják este héttől a Finálé Fesztivál keretében A Bunkerrajzolóból készült színdarabot a Kisszínházban.

- A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karára járt 1973 és 1978 között. Milyen volt a ’70-es évek Szegedjének egyetemi és irodalmi élete?

Géczi János (1954-)

József Attila-díjas költő, író, tanszékvezető egyetemi docens. 1972-ben érettségizett Debrecenben, majd egy év sorkatonai szolgálat után 1973 és 1978 kötött a JATE-n szerezte meg kutató biológusi diplomáját. Az oktatáskutatásban dolgozott, 1990-től az Iskolakultúra című szaklap szerkesztője, 2003-tól a veszprémi Pannon Egyetem munkatársa, az Antropológiai és Etika tanszék vezetője. Vadnarancsok címmel előbb verseskötete, majd élettörténet-rekonstrukciói jelentek meg 1982-ben. Két kiadást is megélt egyik legújabb kötete, A Bunkerrajzoló. Likó Marcell-élettörténet-rekonstrukció.

- A szegedi egyetemi élet a debreceni gimnáziumi évek után számomra felszabadító volt, de az ilyen állapot minden 18-19 éves fiatalemberben hasonló érzést szül, ha családjától távol, többé-kevésbé önálló életet élhet. A városban elérhető sok vonzó szak egyike volt a kutató biológusság, valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont is csábított, amely ebben az időszakban épült fel, majd nyílt meg. S még a Herman-kollégiumban is laktam – akkor még zöld környezetben! Az elitszakok hallgatói nemcsak – jó értelemben vett módon - rivalizáltak egymással, hanem barátkoztak is, a tanár szakosokkal, a bölcsészekkel éppen úgy jóban voltunk, mint az orvostanhallgatókkal. A mi nemzedékünk – az 1953-1955 között születettek – nagyon nagyszámú volt. És sokat tanultunk, még szombaton is jártunk egyetemre, mégis mindig jutott idő a tanuláson kívül másra: színházra, mozira, kirándulásra, bulira, olvasásra.

geczijanos_csk

Az irodalmi életből is részesedtünk. A Tiszatáj,

Ilia Mihály

mellett adatott meg lenni a mi bandánknak. Akkor már ott voltak az Arctalan nemzedéknek a szegedi tagjai, akik először a Gazdátlan hajók antológiában szerepeltek. Fel sem fogtuk, hogy egy olyan hullámba érkeztünk, amely előtt már egészen nagy hullámok tornyosultak –

Szepesi Attilától

kezdve

Veress Miklósig, Baka Istvántól Temesi Ferencig

mind szétkoptatták a Hági és a Gödör padjait, székeit. Mi bizonyos szempontokból csak utánoztuk őket. Baka István és mesterünk,

Ilia Mihály

sokat jelentettek számunkra, hozzájárultak a neveltetésünkhöz.

- Tartja-e a kapcsolatot a régi szegedi ismerősökkel?

- Az akkori barátokkal, a későbbi tanári, kutatói, irodalmár pályatársakkal nagyon szoros kapcsolatot ápolok, a földrajzi távolságtól függően személyest, vagy nem személyest. A biológusok nem sokan voltunk, alig egy tucatnyian. Ma már Kanadában, Németországban, az Amerikai Egyesült Államokban, és persze itthon élnek, de néhány évente találkozunk – általában Szegeden.

- A 2016. évi szegedi díszpolgár, Csapó Benő ajánlására érkezik Szegedre egy színházi darab kedden, amelynek apropóján Ön is a városba látogat. Más is összeköti Önöket, mindketten pedagógiai szaklapot szerkesztenek. Vele is hasonló viszonyt ápol, mint más pályatársaival?

- Szinte egy időben voltunk egyetemisták, de ő itt maradt Szegeden, én pedig a szülőhelyéhez közeli városba, Veszprémbe kerültem. Folyamatosan jelen vagyunk egymás életében, részben azért, mert az ő mestere,

Nagy József

később az én tanítóm, munkahelyi vezetőm is lett, s eközben együtt kellett dolgoznom Benővel, de leginkább azért, mert egymás életének családjába is bevezetett jó emberei lettünk.

geczijanos2_csk

Mikor 27 évvel ezelőtt – szintén Nagy József környezetében – elkezdtem az Iskolakultúrát csinálni, akkor ez a kapcsolat még szorosabb lett, néhány éve pedig a Csapó Benő vezette doktori iskolában tanítok magam is. Olyan bevett nézetet, tudományos beágyazottságot képvisel a nemzetközi neveléstudományban ez az iskola, amelyhez tartozni önmagában is izgalmas lehetőség.

- Miként fogadták az említett veszprémi munkahelyén, az egykori Országos Oktatástechnikai Központban a Vadnarancsok című kötete megjelenését? Tudtak-e arról, hogy ez a kötet készül, s olyan embereket mutat be, akik a társadalom peremére szorultak?

- Felemásan. Tudták rólam, hogy írok, nem is titkoltam, de leginkább habókosságnak, fiatalkori tévelygésnek tekintették. A Vadnarancsok megjelenése elég nagy zavart okozott, nyilvánvalóan összefüggött ezzel, hogy a rendszerváltásig elég sok dologról lemaradtam, s itt nem csak a külföldi utazásokra gondolok, hanem bizonyos egzisztenciális, kanonizációs kérdésekre is. Az biztos, hogy az első munkahelyemről éppen, hogy csak ki tudott menekíteni Nagy József professzor azzal, hogy átvitt az Oktatáskutató Intézetbe. Ugyanis egyik novellám miatt feljelentettek, azt állították, rossz fényt vetek a munkahelyemre.

- Tudja-e, hogy mi történt azokkal a személyekkel, akik a művében szerepelnek? Élnek, találkozik velük néha-néha?

- Nem. A szövegkészítéshez hozzátartozik az is, hogy az ember a beszélgetőtársnak megengedi, hogy ő döntse el, mi az, ami nyilvánosságra kerül. Rajta múlik az is, hogy a munka befejezése után fenntartják-e az alkotótársi kapcsolatot. A négy interjú egyik hőse sajnos meghalt már, a másik hölgy íróvá változott. A két srácról pedig nem tudok semmit, helyesebben vannak közös ismerőseink, így nagy vonalakban ismerem sorsuk későbbi alakulását. https://www.youtube.com/watch?v=Uj4jzVDG0Oc

- Milyen mértékben állítható párhuzamba A Bunkerrajzoló, Likó Marcell élettörténet-rekonstrukciója más korábbi munkáival, mint a Vadnarancsok-kötetekkel?

- A Bunkerrajzoló ötlete az Athenaeum Kiadó igazgatójának, az ugyancsak Szegeden tanult Szabó Tibor Benjaminnak köszönhető. Ő szorgalmazta azt, hogy ha már ismerjük egymást Likó Marcival, akkor szociográfiai igényességgel, szociológiai alapossággal csináljak egy interjút, amelyet később átteszünk irodalmi szöveggé. Az lett volna a cél, hogy összevessük az én nemzedékem és a saját gyerekeink korosztályának sorsát alakító tényezőket, megnézzük, hogy mennyiben azonosak, illetve mennyiben különbözőek. Közben eltelt harminc év, megtörtént a rendszerváltás, a gazdasági, a kulturális állapotok teljes mértékben átalakultak. Mégis, hogyan lehetséges, hogy hatalmas tömegek kerülnek most is perifériára? Nagyon sok embertársunkat hagyjuk erodálódni, majd eltűnni az emberies színkörökről. A tapasztalatom keserű: lényegében nem sok minden változott a két generáció felnevelődési körülményei terén. Akkoriban például határozottan botrányosnak tűnt azt állítani, hogy az úgynevezett deviánsnak minősített magatartási formák nagy számban előfordulnak a magyar népességben. Most úgyszintén nem beszélünk arról, hogy az orvosi szakkörök azt mondják, az orvosi ellátásba került emberek nagyobbik része mentális, vagy alkoholproblémákkal küzd. A kórházakban lévő emberek feléről sejtik, hogy (rejtett) alkoholista, az összes baját ez okozta. Ezzel nem néz szembe sem a szakma, sem a társadalom. És persze nem az alkoholizmus, vagy bármi más tudatmódosító kiváltó okaival.

- Likó Marcellel Ön erős munkakapcsolatot is fenntart. Milyen ez, hogyan működik?

- Marci eredetileg egy éjszakai egyetemi előadáson tartott egy nagyon jó programot a hallgatóimnak, amely sorozat nyitó előadásait egykoron éppen Csapó Benő és az ugyancsak szegedi professzor, Monok István tartotta. Ezután kezdte megmutatni nekem a dalszövegeit. Amelyekről gyorsan kiderült, hogy őszinték és hitelesek, a magyar kortárs zenében egészen sajátos színt képviselve. Két utolsó albumukban közrejátszottam, hiszen a végső szövegkialakításban ott a kezem nyoma. Ettől még ezek autentikus Likó-szövegek, amelyeknél egy olyan támogatói, értelmezői szerepet vállaltam fel, amelyben háttérben maradok. A közös munkáról ma fél ötkor is fogunk beszélni a könyvbemutatónkon.

- Gondolom, meghallgatja a dalszövegeket zenei feldolgozással együtt is. Mikor járt utoljára a Vad Fruttik koncertjén?

- Amikor a szövegeket kell a zenéhez illeszteni, több tucatszor meghallgatjuk az adott zenét egy-egy nap. Legutoljára az elektronikus koncertjükön voltam, egymás után kétszer is az Akváriumban. S úgy érzem, a júniusi koncertjükön megint ott leszek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.