/

Cambridge-ről neveztek el egy szegedi villamost + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

cambridge_villamos009kf

Turku, Kotor, Toledo után újabb tömegközlekedési jármű viseli egy település nevét. Szeged és az angliai egyetemi város testvérvárosi kapcsolatának 30. évfordulóját ünnepelték meg a villamos elnevezésével.

A 202-es pályaszámú Tatra KT4 típusú villamos a mai naptól az utasok szállítása mellett új feladatot kap: hirdetheti Szeged és Cambridge testvérvárosi kapcsolatát. Németh Zoltán Ádám, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatói megbízottja emlékeztetett rá, minden évben elneveztek egy-egy villamost Szegeden, többek között a finnországi Turkuról és a montenegrói Kotorról. A mostantól Cambridge nevét viselő jármű jelentős nemzetközi karriert futott be, Prágában gyártották, s berlini évek után került Szegedre. Most 32 éves, ami a szakember szerint nem hosszú idő, Szeged első villamosai 70 évet szolgáltak 1908-tól.

„Amikor a városukra büszke szegediek a kapcsolatnak valami emléket kívánnak állítani, akkor olyan helyre teszik, amelyet a legtöbben látnak nap, mint nap. Örülünk neki, hogy most Cambridge neve kerülhet fel a villamosra” – fogalmazott Kozma József (MSZP) önkormányzati képviselő.

Most járt először Szegeden a kelet-angliai Cambridge polgármestere, a munkáspárti Jeremy Benstead. Kiemelte, a Szeged és Budapest közötti alföldi táj nagyon hasonlít Cambridge környékéhez. Hangsúlyozta, sok minden változott az elmúlt 30 évben, mióta a két települést testvérvárosi együttműködés köti össze, de bizonyos dolgok állandóak: Szeged és Cambridge, valamint Magyarország és Nagy-Britannia barátsága.

no images were found

Előző sztori

Fidesz: Gyurcsány és Dobrev ne a kormányra mutogasson, hanem tisztázza magát!

Következő sztori

Rétvári Bence: a sportlétesítmény-fejlesztés háromszorosan megtérül az egészségügyben