Tóth I. János: Adhassuk az SZJA 10 százalékát a szülőknek!

Erről ír Tóth I. János szegedi filozófus, aki szerint a szülők segítségre szorulnak a gyermeknevelés során.

A gyereknevelés költségei nagyon magasak, ahogy arra a HVG 2017. január 12. száma is rámutatott. „Egy vagyonba kerül a gyermek eljuttatása a felnőttkor és a felsőoktatás kapujába: két testvérnél akár 40-40 millió forintba is.” A cikk szerint egy, kettő és három gyerek felnevelésének „összköltsége” 70, 82 és 114 millió forintot tesz ki. Ezek az összegek olyan indirekt költségeket is tartalmaznak mint a háztartási munka pénzbeli értéke vagy a munkából kieső szülő, többnyire anya, elmaradt jövedelme. A tényleges (vagy direkt) költségek ennél persze lényegesen alacsonyabbak: 14, 16 és 23 millió forintot jelentnek a szülők számára, ahogy az még egy 2007-ben végzett

Tárki kutatás

-ból is következik. Ez alapján egyáltalán nem meglepő, hogy minél több gyereke van valakinek annál szegényebb. Míg a gyermektelen háztartások esetében az egy főre jutó nettó jövedelem az országos átlag 125%, addig 2 felnőtt és három vagy több gyermek esetében csak 61%. Vagyis egy gyermektelen pár nettó jövedelme, ha minden egyéb feltétel azonos, akkor duplája, mint egy három vagy több gyerekes pár nettó jövedelme. Tegyük hozzá, hogy a nagycsaládosok nem csak szegényebbek, hanem sokkal kötöttebb, leterheltebb és felelősségteljesebb életet is élnek, mint a gyerekteleneknek. Ebben a jövedelem elosztási rendszerben a „gazdasági emberek” számára az a racionális döntés, ha nem vállalnak gyereket. Az ember persze nem teljesen homo economicus, ezért még születnek gyerekek, ugyanakkor sokkal kevesebb gyerek születik, mint amennyire az állandó népességszámhoz szükség lenne. „Magyarország népessége veszélyes ütemben fogy”, – mondja a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia. 2015-ben a népességcsökkenés -40 ezer fő volt. Eredményes beavatkozás hiányában a lakosság 2060-ra 7,9 millióra, míg 2100-ra 4,5 milliónyi, zömmel idős emberre apad. Mindez együtt jár a kreativitás, a termelékenység, a versenyképesség, a gazdasági növekedés csökkenésével, továbbá a munkaerőhiány és az adók növekedésével, azaz a társadalom lassú agóniájával. Ha le akarunk térni erről a végzetes útról, akkor első lépésben ezt a rossz jövedelemelosztást kell átalakítani, amely elriaszt a gyermekvállalástól. Magyarországnak egy olyan jövedelemelosztásra van szüksége, amelyben minél több gyereket vállal valaki, annál magasabb jövedelemben részesül. Egy társadalom akkor működik jól, ha a gyerekvállalás nem elszegényít, hanem anyagi értelemben is gazdagít. Ettől persze még messze vagyunk, de biztos vagyok benne, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, úgy automatizálásban, mint termékenységi arányszámokban, akkor Európában – de legalábbis a migrációt elutasító Közép-Európában és Kelet-Ázsiában – hamarosan a gyerekvállalás és nevelés lesz a legfontosabb és legjobban fizetett munka. Ennek a célnak az elérésében fontos, de távolról sem az egyetlen eszköz a főállású szülőség intézményének a bevezetése, ahogy arra már több tanulmányban felhívtam a figyelmet. Ebben a cikkben egy másik lehetőségről szeretnék értekezni, nevezetesen a szülőknek történő adófelajánlásról. Először talán Demény Pál amerikai-magyar demográfus vetette fel a „Re-linking fertility behavior and economic security in old age: A pronatalist reform” (1987) című tanulmányában, hogy vissza kellene állítani a kapcsolatot az idős szülők anyagai helyzete, valamint gyermekeik száma és munkaerejük hatékonysága között. Emellett sok magyar demográfus szakember (ifj. Fekete Gyula, Botos József és Katalin, Giday András és Szegő Szilvia, Baranyi Károly, illetve Barankovics Alapítvány) is megfogalmazta már, hogy kapcsolatot kellene teremteni gyerekvállalás és a nyugdíj között. Tervezetem követi ezt az alapvető ideát, pusztán megvalósítás módjában különbözik ezen szerzők programjától. Azt javaslom, hogy az adófizetők kapjanak lehetőséget arra, hogy személyi jövedelemadójuknak (szja-nak) egy meghatározott százalékát, mondjuk 10%-át, felajánlhassák a szüleiknek. Vegyük például a 2016-os év átlagkeresetét, amely felfelé kerekítve bruttó 290.000 Ft volt. Ehhez a keresethez tartozó szja 10%-a 55.680 Ft. Tehát ekkora összeget ajánlhatna fel egy felnőtt gyermek a szüleinek egy évben. Ha a felnőtt gyermek 30 éven keresztül továbbra is csak ezt az összeget utalja át egyik vagy a másik szülőjének, akkor ez az összeg 1670.400, azaz 1,7 millió forint. Ez az összeg persze nem sok, de két, illetve három testvér átutalása estében az idősödő szülők összesen 3,3 ill. 5 millió forintot kaphatnak bér, illetve nyugdíj kiegészítésként. Ezek a juttatások az egygyerekes szülők direkt költségének a 12%-át, míg a 2 és 3 gyerekes szülők tényleges kiadásainak 21%-át jelenti. A társadalom ezzel a lehetőséggel elsősorban a gyerekvállalás direkt költségeit kompenzálná, tehát a javaslatom elsősorban a társadalmi igazságosságot szolgálja. Mindamellett ennek a lehetőségnek a bevezetése a szülőket nemcsak arra ösztönözné, hogy több gyereket vállaljanak, hanem arra is, hogy a gyerekeknek minél jobb képzést biztosítsanak. Sőt ez a fiatal munkavállalókat arra ösztönözné, hogy Magyarországon dolgozzanak, és magasabb adót fizessenek. Ez az intézkedés azt üzeni a társadalomnak, hogy a gyereknevelés fontos értékteremtő munka, továbbá, hogy a felnőtt gyerekek anyagi sikereiből a szülők is részesedhetnek. Ez a szimbolikus hatás legalább olyan fontos, mint a tényleges pénzügyi transzfer. S végül, e rendszer legnagyobb előnye – az alternatív tervekkel és koncepciókkal szemben – az egyszerűsége. Nincs szükség bonyolult apparátusra, hiszen a már jelenleg is létező 1%-os szja felajánlás logikájára működhetne. Megoldja azt súlyos problémát is, hogy hogyan vegyük figyelembe az apák és az anyák gyakran különböző ráfordítását. E javaslat értelmében ezt a kérdést nem kell központilag és adminisztratív módon eldönteni, hanem rá lehet bízni a felnőtt gyerekekre, akik maguk rendelkezhetnek erről a megosztásról. Persze felmerülhet az olvasóban, hogy miért kell ez az adófelajánlásra épülő rendszer. Nem lenne-e egyszerűbb ezt az összeget bérben majd nyugdíjban odaadni a szülőknek? Sajnos nem. Számtalan példa mutatja, hogy önmagában a magasabb bér nem vezet több gyerekhez. Rendkívül sok olyan európai és kelet-ázsiai ország van, ahol stabil a gazdaság, magasak a bérek és mégis alacsony a termékenységi arányszám (Németország: 1,4; Ausztria: 1,4; Japán:1,4; Dél-Korea:1,2 gyerek/nő). Ennek pedig az az oka, hogy a modern ipari társadalomban, aki nem vállal gyereket az pénzügyi szempontból mindig jobban jár, mint az aki gyereket vállal. Ezt az igazságtalanságot meg kell szüntetni, de kezdetben legalábbis mérsékelni kell. Ezt a magas adó felajánlási arányt nyilvánvalóan nem lehet azonnal bevezetni, egyrészt nem lenne helyes visszamenőleges hatású jogszabály alkotni, másrészt a költségvetés számára is problémát jelentene az szja 10%-nak a hirtelen kiesése. Ezért ennek a lehetőségnek a fokozatos bevezetését javaslom, évente növekvő arányok mellett. Kezdetben a munkavállalók csak a személyi jövedelemadójuknak 1%-át ajánlhassák fel a szüleiknek. Egy ilyen mértékű bevétel csökkenés még nem jelent nagy terhet a költségvetés számára, miközben a társadalomban tudatosítja ennek az új intézménynek a bevezetését. Szükséges lenne, hogy a parlament törvényben rögzítse, hogy a felajánlási hányadot valamilyen ütemben pl. évente 0,5%-kal emelik. A gyermekvállalás szempontjából nyilvánvalóan az volna jó, ha az szja felajánlásának a mértéke 20 éven belül elérné a 10%-ot. Egy ilyen törvényben megtestesülő politikai ígéret esetleg már most több gyerek vállalására ösztönözné a szülőket, a jövőben realizálódó nagyobb jövedelem és nyugdíj reményében. Tehát ez az intézmény úgy eredményezne elsősorban igazságosabb viszonyokat és esetleg magasabb termékenységi arányszámokat, hogy a jelenlegi államháztartás számára csak kis költséget jelentene. Természetesen a jövőbeli költségvetés számára az szja befizetések 10%-nak a kiesése már gondot jelenthet. Azonban ez a kiesés fokozatosan következik be, ezért a költségvetés fel tud rá készülni. Ráadásul a születések, majd az adóalanyok számának a növekedésével párhuzamosan javulna az aktívak és az inaktívak aránya és így a költségvetés helyzete is. Véleményem szerint az szja 10%-nak a kiesése még összhangba hozható a költségvetés jelenlegi struktúrájával. Ennél magasabb (pl. 20-50%-os) adófelajánlás esetében már egy teljesen új logikájú adó- és nyugdíjrendszerre lenne szükség. Persze mint minden javaslatnak ennek is vannak fogyatékosságai, bár a jelenlegi helyzet, mint viszonyítási pont is nagyon igazságtalan. A problémák többsége visszavezethető a beteg, illetve külföldön dolgozó gyerekek kérdésre. Mindkét esetben a nehézség abból származik, hogy a szülőket ezen gyermekek felnevelésével kapcsolatban ugyan olyan vagy esetleg nagyobb költség terheli, mint a többi szülőt, ugyanakkor ezek a szülők az adó felajánlásból nem részesednek. Választ keresve erre a problémára, először is azt hangsúlyoznám, hogy a szülőknek történő adófelajánlás intézményes lehetőséget ad arra, hogy a felnőtt gyerekek támogassák az idősödő szüleiket. A modern társadalomra jellemző sajátosságok (külön háztartás, távolra költözés) miatt a gyerekek hagyományos módon már nem tudják segíteni a szüleiket, ez az intézmény viszont egy új formában adna lehetőséget erre. Persze a szülők mindig ki voltak téve annak a kockázatnak, hogy beteg gyerekük születik vagy az külföldre költözik. Szintén a sors keze van abban, hogy ugyanolyan szülői ráfordítás mellett az egyik gyerek gazdag és sikeres lesz, míg a másik nem. Nyilván az előbbi esetben a szülő nagyobb adó felajánlásban részesül, mint az utóbbi esetben. Ezek a különbségek és a kockázatok az élet természetes részét alkotják, amelynek a többségét el kell fogadnunk. Kivételt, véleményem szerint, csak a beteg gyereket nevelő anya esetében tegyünk. Azaz ebben az esetben az anya a felnőtt gyerek helyett az államtól kapjon egy átlagos adó felajánlásnak megfelelő juttatást. Meggyőződésem, hogy a szülők, akár mint teremtők, akár mint „befektetők” jogosultak arra, hogy ilyen módon is részesedjenek a gyermekeik adóbefizetéséből. Ennek a lehetőségnek az intézményes biztosítása fontos lépés lenne az igazságosabb jövedelemelosztás és a fenntarthatóbb népesség irányába.

A szerző habilitált docens a Szegedi Tudományegyetemen.

Tóth I. János korábbi írásai portálunkon:

Főállású szülőkkel a 21-es termékenységi arányszámért

A főállású szülő bére és társadalmi költsége

Interjúnk a főállású szülőségről a szegedi filozófussal