Írjon nekünk

Közélet

Vajon mennyire is zöldek Szeged zöld projektjei?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

retek_utca05_gs

Meglátszik, hogy más tervezői csapat készítette elő Odessza és Tarján zöld város projektjét – mondta Szentistványi István a városüzemeltetési bizottság ülésén. Szerinte míg utóbbi területen ügyeltek például a cserjeszint megóvására az uniós pénzből megvalósuló fejlesztés kapcsán, addig az újszegedi részen ez nem olvasható ki a tervekből.

Mint ismertes öt zöld projektet valósít meg Szeged a 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban. Az újszegedi ligetre 990 millió forintot, a Stefániától a Móra-parkon keresztül a Roosevelt térig terjedő területre 850 jut, Belső-Tarjánra 990 millió, míg Odesszára 820 millió forint. A városüzemeltetési bizottság keddi ülésén ez utóbbi két terület Akcióterületi Tervéről tárgyaltak, s ahogy Szentistványi István bizottsági alelnök megjegyezte, még csak nem is véleményeznie kellett a grémiumnak a vaskos anyagokat, csak pusztán szavazni kellett róla. Bár Ménesi Imre MSZP-s bizottsági elnök fel szerette volna gyorsítani a két zöld város projekt tárgyalását, és többször kérte Szentistványit, hogy konkrét kérdést tegyen fel, ne a véleményét mondja a tervekről, a független képviselő nem hagyta magát, mondván, legalább egy kicsit tegyenek úgy, mintha tényleg megtárgyalnák.

Szentistványi István elmondta, jól látszik, hogy két különböző tervezőcsapat dolgozott a két városrészben, az odesszai tervekből hiányolta a telepítendő cserjék felsorolását. Igyekeztek megnyugtatni, hogy nem tüntetik el a bokrokat, s ígéretet kapott arra, hogy elküldik neki a cserjeszintre tervezett növényállományt tartalmazó listát. A független képviselő azért aggodalmaskodott ezen, mert tapasztalatai szerint a Szegeden már megvalósult, zöldfelületet is érintő átalakítások kapcsán azt látta például a Dugonics térnél, hogy gyakorlatilag eltüntették a cserjéket, amelyeknek a por felfogásában is fontos szerepe van, illetve ahhoz, hogy madárbarát legyen egy terület, elengedhetetlen a bokrok megléte. Megjegyezte, hogy a városban a legtöbb zöldfelületet is érintő fejlesztést 1-2 cég valósította meg az elmúlt években, s szerinte gátja az egészséges versenynek, ha egy csoport végezhet csak ilyen munkákat. Bírálta az újszegedi terület koncepciója kapcsán azt is, hogy a gyümölcsfák és az egyéb díszfák jó részét kivágnák, mintha azok nem is képeznének értéket, illetve arra volt kíváncsi, hogy megtörtént-e már a meglévő faállomány műszeres vizsgálata, vagyis tudható-e, hogy mely fákat kell kivágni állapotuk miatt. Elhangzott, hogy ez tavaly ősz óta nem zajlott le, a projekt megvalósítása során fogják elvégezni az említett vizsgálatokat.

varosuzemeltetesi_bizottsag009kf

Szentistványi arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben csak véletlenül derül ki egy-egy bontáskor, hogy azbesztet használtak fel, s arra volt kíváncsi, hogy az azbesztmentesítésre kellő gondot fordítanak-e a projektek kapcsán. Nagy Sándor alpolgármester elmondta, az önkormányzat ilyen esetben a tervezőkre hagyatkozik, és ha a tervező jelzi, hogy valahol azbesztgyanús lehet az elbontandó épület, ennek megfelelően intézkednek. Tarjánban például jelezték, hogy azbeszt hullámpala van egy elbontandó épületen, amelynek a szakszerű eltávolításáról gondoskodnak, ami egyébként több millió forintba kerül. Ebből kisebb vita alakult ki, Nagy Sándor válasza nem nyugtatta meg a független képviselőt. Arra is kitért Szentistványi, hogy zöld város projektcím alatt 5 területet fejlesztenek Szegeden, és az unió többnyire nem eleve védett parkok fejlesztését támogatja ebből a keretből, mint az újszegedi liget esetében, hanem olyan területekért, ahol szinte alig vannak zöldfelületek. Meglátása szerint kellene a városnak erre egy koncepciót készítenie, ám ezzel nem értett egyet Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester. Az Odesszára vonatkozó napirendi pontot Szentistványi István tartózkodása mellett szavazta meg a többség. A Tarjánra vonatkozó terveket már dicsérte a független képviselő, ezt az előterjesztést így egyhangúlag fogadta el a városüzemeltetési bizottság.

Közélet

Megrongálták a Dugonics téri ülőalkalmatosságokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Ráadásul tele vannak szeméttel.

Tovább olvasom

Hírzóna

Baleseti szimulációt tartanak Szegeden az autómentes nap keretében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szeptember 20-án 11 órai kezdettel, a Huszár Mátyás rakparton.

Tovább olvasom

Közélet

10 kemény állítás és/vagy álhír Nemesi Pálról

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szembesítettük Szeged független polgármester-jelöltjét a róla szóló álhírekkel, kemény állításokkal. Arra kértük, reagáljon ezekre!

Tovább olvasom

Aktuál