Szegényebb lenne a világ bor nélkül

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

egyetem_bora_2017_025

Kiválasztották a Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság közös borát, tokaji, szekszárdi és villányi nedűk szerepelnek a válogatásban.

18 borászat 44 borral nevezett az SZTE és az MTA SZAB borválogatójára, ebből 12 nyert elismerést, míg a nevező 18 borászat közül 6 lett „dobogós”. A hetedik alkalommal megrendezett „Vinum academiae at Universitatis” címadón a fehér- és vörösborokat két kategóriába sorolták. A „Prémium” kategóriásnak számító, mert palackonként akár több ezer forintért megvásárolható nedűk mellett az üvegenként 800-1200 forintba kerülő „rendezvény” kategóriás borokat is díjaztak.

“A bor természetes gyógyszer, a régebbi időkben hivatalos gyógyszernek is számított az alkohol gyógyító ereje miatt, persze ettől nem szabad egy kalap alá venni a 70%-os gyógyszertári alkohollal” – mondta el a borválogató eredményét ismertető sajtótájékoztatón Fülöp Ferenc akadémikus, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke.

Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese kiemelte, hogy az egyetem működésében nagyon fontos az ismeretek mellett a kultúra terjesztése, ebbe beletartozik a borkultúra is, az egyetemnek pedig reprezentatív okok miatt is szüksége van saját borra, például egy vendég számára ajándékként, mivel az ajándéknak nem a piaci értéke számít, hanem a belefektetett törődés és figyelem. “Az SZTE-n bort nem tudunk készíteni, viszont bele tudjuk tenni az energiát abba, hogy kiválasszuk minden évben az egyetem borát” – fogalmazott a rektorhelyettes.

egyetem_bora_2017_013

“Az európai kultúra borkultúra nélkül nem létezik” – hangsúlyozta Tóth Gábor professzor, az SZTE és az SZAB borbíráló testületének az elnöke. Véleménye szerint szegényebb lenne a világ bor nélkül, ezért szeretnék ezzel a borválogatással megőrizni az örökséget és továbbfejleszteni azt.

A rangos „Vinum Academiae at Universitatis” címet idén prémiumkategóriában a fehérborok közül a Grand Tokaj Pincészet – Kővágó Furmint 2015, míg a vörösborok közül a Dániel Pince – Vamp 2009 elnevezésű bora nyerte; illetve rendezvény kategóriában az Áts Pincészet – Koranyár 2016 fehérbora, és a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Ördög Villányi Cuvée 2013 vörösbora kapta.

A 15 professzor és akadémikus alkotta bírálóbizottság különdíjában, aranyoklevélben részesült a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Szent Tamás Tokaji Furmint 2012 prémiumkategóriás fehérbora, valamint a prémiumkategóriás vörösborok közül a Koch Borászat – Villányi Cabernet Sauvignon 2012, illetve a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Cabernet Franc Mandolás 2011 elnevezésű nedűje.

„Tudósok borát” választott az SZTE Állam- és Jogtudományi, valamint az SZTE Általános Orvostudományi Kara is. „Az SZTE ÁJTK” bora cím birtokosa: a Koch Borászat – Chardonnay 2015 prémiumkategóriás fehérbora, valamint a Koch Borászat – Cabernet Franc 2013 rendezvénykategóriás vörösbora. „Az SZTE ÁOK bora” lett a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet – Mád Tokaji Furmint 2015 prémiumkategóriás fehérbor, valamint a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Villányi Syrah 2012 prémiumkategóriás vörösbor.

Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont immár harmadik esztendeje büszkélkedik saját borral. E csoportban a Dániel Pince – Prof. 2011. elnevezésű prémiumkategóriás vörösbora is „tudósok bora” lett.

no images were found

Előző sztori

Tízmillió forinttal támogatná a város a kajak-kenu világkupát és a sárkányhajó Eb-t

Következő sztori

Fogadóóra a Szentesi Rendőrkapitányságon