Közélet

Szakértő: a migránsválság hatására nőtt a Fidesz támogatottsága

Szakértő: a migránsválság hatására nőtt a Fidesz támogatottsága

2017. április 9., vasárnap
Szakértő: a migránsválság hatására nőtt a Fidesz támogatottsága

A migránsválság és a határkerítés felállítása nagy mértékben a Fidesz mellé állította a szimpatizánsokat 2015 nyarán, így eltűnt a ciklus során szokásos népszerűségi hullámzás - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

A szakértő szerint azért érdekes a mostani helyzet, mert a kormánypártok általában a ciklus elejére időzítik a kényesebb ügyeket, így népszerűségük is csökkenhet, míg a választásokhoz közeledve előtérbe kerül a "választási költségvetés", a gazdasági eredményekre fókuszálva.

Nagy Dániel

az intézet által szerkesztett, az összes magyar közvélemény-kutató cég által jegyzett kozvelemenykutatok.hu nevű honlapon publikált információk alapján elmondta: a Fidesz toronymagasan vezet mindenhol, a második-harmadik helyen vannak eltérések a mérések között. A második erő alapvetően mindenhol a baloldal, a Jobbik a harmadik - ismertette. A Fidesz-KDNP támogatottsága a Nézőpont szerint 49 százalékon áll, ami kétharmad közeli eredmény lenne a választásokon - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.