Az FKSE első NB II-s évében rögtön két érmet tett le az asztalra, a felnőttek biztosan bronzérmesként zárnak, míg a juniorok a második helyet is megszerezhetik.
Gyomaendrődön szerepelt az FKSE csapata, amely remek védekezést produkálva, a két belső védekező játékos, Vér Vivien és Asztalos Júdó vezetésével egy percig sem adott esélyt a hazaiaknak. A 11. percig döntetlen környékén mozgott az eredmény, ezután viszont ellépett ellenfelétől az algyői gárda, s hiába faragta folyamatosan hátrányát a Gyomaendrőd, mindig volt válasza Arany Zoltán tanítványainak. Ezzel a győzelemmel az FKSE már biztosan bronzérmesként zárja a szezont.
Gyomaendrődi Liget Fürdő – FKSE 23-28 (11-18)
Gyomaendrőd, 100 néző, vezette: Kiss Polgár.
FKSE: ALMÁSI-FARAGÓ 1, DÁVID ZS. 1, VÉR, RÉTI 8, GERCSÓ 6, GOMBOS 2. Csere: SZABADKAI (kapus), ASZTALOS, ALFÖLDI, CSÁNYI 5/4, FEJES 3, REIGL 3, SÁNDOR L., SÁNDOR P., SÁNDOR F. Edző: Arany Zoltán.
Kiállítás: 2 perc ill. 2 perc.
Hétméteres: 6/8 ill. 4/4.
Arany Zoltán: “Nem akadt be a caps lock, ma mindenki nagy betűs teljesítményt nyújtott. Mondhatnám vért ittunk egy jól működő Asztalos műhelyben! Jövő héten a Gyula ellen be akarjuk húzni sorozatban hatodik győzelmünket, de már most bronzérmesek vagyunk.”
A juniorok mérkőzésén
A juniorok mérkőzésén többen is játszottak az első csapatból, így a győzelem és az ünneplés az első félidőben rányomta bélyegét a lányok teljesítményére. A fordulás után nagyon feszes védekezést mutatott be az algyői csapat, de a hazaiaknak így is sikerült egy gólt megőrizniük előnyükből a mérkőzés végére, ezzel pedig megszerezték a bajnoki címet. Az FKSE még felállhat a dobogó második fokára, amennyiben legyőzi a Gyulát jövő héten hazai környezetben.
Gyomaendrődi Liget Fürdő – FKSE 28-27 (12-10)
Gyomaendrőd, 100 néző, vezette: Kiss Polgár.
FKSE: Szabadkai – Fejes 2, Sándor P. 6, Sándor L. 1, Ágoston, Réti 1, Sávai 12/10. Csere: Koncz (kapus) Benák 3, Reigl 2, Korom, Kabók, Kertész-Farkas. Edző: Almási Dóra.
Kiállítás: 2 perc ill. 6 perc.
Hétméteres: 6/7 ill. 10/11.
Almási Dóra: “A felnőtt meccsen nagyot küzdöttek a junior korú játékosaink, s erre ráment az első félidőnk, mert rengeteg hibát vétettünk. A folytatásban nagyot harcoltunk, ki-ki meccset játszottunk, amelyet egy góllal a hazai pálya minden előnyét élvező gyomaendrődiek nyertek. Nem szokásom senkit kiemelni, de most kivételt teszek Sávai Petrával, aki a kiváló védekezése mellett, támadásban is húzó ember volt. Az ezüstéremhez le kell győznünk a Gyulát!”