Sport

Kosárlabda: győzelemmel zárta a középszakaszt a Szedeák

Kosárlabda: győzelemmel zárta a középszakaszt a Szedeák

2017. április 29., szombat
Kosárlabda: győzelemmel zárta a középszakaszt a Szedeák
szedeak-kaposvar023kf

A maga részét megtette a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely utolsó középszakaszbeli meccsét megnyerte a Kaposvár ellen: a play-off szereplés szerdán dől el, amikor a szegediek szabadnaposak lesznek.

Hazai pályán zárta a középszakasz küzdelmeit a Naturtex-SZTE-Szedeák, amely a play-offtól egy győzelemnyire lévő Kaposvárt fogadta. Rosszul kezdett a Szedeák, több mint három percet kellett várni az első szegedi kosárra, addigra nyolc pontot szerzett a Kaposvár, így Nenad Sulovic kettese után 2-8 állt az eredményjelzőn. Belelendült a Naturtex, a center kettő plusz egyes akciója után már itt volt az előny, 13-12. Az első negyedet ugyan a somogyiak zárták előnyben, de hamar fordítani tudott a Szedeák, Ivan Lilov termelte a pontokat, miközben Marko Boltic remekül szolgálta ki a társakat, így hét ponttal is meglépett a Szeged. (38-31) A somogyiak nem adták fel, és Malik Cooke kettesével még a szünet előtt ledolgozták hátrányukat, így a nagyszünetre döntetlennel vonulhattak a felek. A fordulást követően megint kaposvári pontokat láthattunk, azonban a szünetben beálló Filipovics Márkó remekül szállt be a meccsbe: szerzett két triplát és volt egy blokkja is, 54-52 után jött hét szegedi pont, így időt kellett kérnie Fekete Ádámnak. Tartotta előnyét a Szedeák, ugyan a Kaposvár visszajött öt pontra, de igazán közel nem engedte ellenfelét Nikola Lazic csapata. Az utolsó negyedben aztán két pontra is feljött a Kaposvár, ám ezt követően jött 11-0-s szegedi rohanás, ami eldöntötte a találkozót: ekkor nagyon feszesen védekezett a Szedeák, nem mellesleg elöl is ültek a dobások. A hajrában Andrija Ciric és a betegsége után visszatérő Wirth Ádám is szerzett egy-egy bravúros kosarat, így végül 11 ponttal, 88-77-re verte a Kaposvárt a Naturtex-SZTE-Szedeák. Juhos Leventéék ezzel megtették azt, ami önmaguktól telt, azonban az, hogy lesz-e még meccsük idén, már nem csak tőlük függ. A középszakasz utolsó fordulójában ugyanis szabadnaposak lesznek a Tisza-partiak, miközben a play-offban már biztosan ott lévő Pécs a Kaposvárhoz látogat, a somogyiaknak továbbra is egy siker kell ahhoz, hogy a legjobb nyolc tagjai legyenek. Amennyiben nyer a Kaposvár, még akkor is van remény, bár a teljesen tét nélkül pályára lépő Sopronnak kellene legyőznie a Kecskemétet - sok kifutása lehet még a dolognak, egy azonban biztos: ha nyer a Kecskemét és a Kaposvár, ott vannak a play-offban, és a Szedeák lemarad a rájátszásról, más esetekben lehet számolgatni.

Ami a statisztikát illeti

Nem a triplák döntötték el a találkozót, ugyanúgy mindkét csapat hét kosarat süllyesztett el a triplavonalon túlról - igaz, a Kaposvár ezt egyel több, 21 kísérletből érte el. A lepattanózásban sem mutatkozott markáns különbség, kettővel több labdát szedett a KKK, azonban a Szedeáknak volt kilenc támadólepattanója a 27 leszedett labdából. Ami különbséget jelenthetett, az az eladott labdák száma, ugyanis a Kaposvár 16-szor játszotta meg rosszul a labdát, szemben a kilenc szegedivel - és öttel több gólpasszt osztottak ki a Naturtex tagjai. Az egyénekre kitérve: a Szedeák legjobbja a meccset végigjátszó Marko Boltic volt, aki 13 pontos, 12 gólpasszos dupla-duplát ért el, de volt még hat lepattanója, három szerzett labdája és a mezőny legtöbb, hat kiharcolt faultja - negatív oldalra csak a három eladott labda és a két fault került. Szintén remekül teljesített Nenad Sulovic: a center 20 pontot hozott 35 perc alatt, négy lepattanója mellett ugyanennyi gólpassza is akadt, és ötször állították meg szabálytalanul. Ivan Lilov sem pihent a meccsen, a mezőny legeredményesebb játékosa volt a bolgár a 21 pontjával, egy lapttanója, két szerzett labdája és négy gólpassza volt még e mellett. Andrija Ciric 13 pontot szerzett 32 perce folyamán, a szegedi csapatkapitány nyolc lepattanót, három asszisztot hozott még mellé. Juhos Levente csupán tíz percet játszott, ez alatt két büntetőt értékesített, és volt két lepattanója. A cserék közül Filipovics Márkó kiválóan szállt be a meccsbe: kevesebb mint 15 perc alatt 12 pontot, két lepattanót, két labdát szerzett, volt egy blokkja és egy szerzett labdája is - nagy szerepet játszott a mai sikerben. Wirth Ádám szintén fontos eleme volt ma a Szedeáknak, 21 perce alatt hét pontot, egy szerzett labdát és két gólpasszt jegyezhettünk fel nála. Révész Ádám négy percet kapott Nikola Lazictól, valamint Vágvölgyi Ákos is beállt szűk két percre. A túloldalról Hendlein Roland hozott átlagon felülit: a somogyiak csékája egy 11 pontos-11 lepattanós dupla-duplát szállított, de szintén jól játszott Winston Frazier is, az amerikai légiós 17 pontot, négy lepattanót és ugyanennyi gólpasszt jegyzett.

ONLINE
Szedeák - Kaposvár
88 : 77
(19-21, 23-21, 24-19, 22-16)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, középház, 9. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - Kaposvári KK 88 - 77 (19-21, 23-21, 24-19, 22-16)

Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra Csaba, Balog György, Minár László (Bodrogváry Iván).

Szedeák:

BOLTIC 13/3, LILOV 21/9, Ciric 13/3, Juhos 2, SULOVIC 20. Csere: Wirth 7/3, Révész -, Filipovics 12/6.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Kaposvár:

Wisseh 6, FRAZIER 17/9, Cooke 13/3, HENDLEIN 11/3, Simms 12. Csere: Fodor 11/3, Grebenár -, Baki 7/3, Papp P.

Vezetőedző:

Fekete Ádám.

Kipontozódott:

Wirth (39'). Nikola Lazic:

"Gratulálok a csapatnak, jó meccset játszottunk. A szünet után kicsit jobban védekeztünk, és úgy vélem, megérdemelten nyertünk. Megtettük, amit meg tudtunk, várjuk, hogy hogy alakul a sorsunk szerdán. Wirth Ádám múlt héten még kórházban volt, ma viszont rengeteg energiával játszott. Sokat segített a közönségünk is, sok sikert kívánok a Kaposvárnak a folytatásra!"

Wirth Ádám:

"Nehéz helyzetben voltunk a meccs előtt, a pécsi vereségünk megviselte a csapatot. Büszkék lehetünk a mai játékunkra, rengeteg energiával, egymásért küzdve tudtunk játszani. A reményeinket életben tartottuk."

Fekete Ádám:

"Nagyon jó meccset játszottunk, 35 percig az elmúlt időszakhoz képest is jól játszottunk. Győzelmi esélyünk volt, tettszett csapatom akarata. Negatív érzésekkel kezdtük a középszakaszt, de most már csak a Pécs elleni meccsre koncentrálunk. Köszönjük azon szurkolóknak, akik elkísértek bennünket!"

Hendlein Roland:

"Gratulálok a Szegednek! Kezünkben a sorsunk továbbra is, ma 35 percig több volt ebben a meccsben. Az elmúlt időszakban csapatként is rosszul játszottunk, ezért a vereség ellenére boldog vagyok. Remélem, ugyanígy tudunk játszani szerdán a Pécs ellen is."

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 88-77 (19-21, 23-21, 24-19, 22-16)

40'

Frazier még bedob egy triplát, 86-75. Boltic kioszt még egy asszisztot Lilovnak, 88-75. Frazier pattanóját Hendlein szedi össze, és még szerez egy kettest: 88-77 a vége, győzelemmel zárja a középszakaszt a Szedeák, amelynek sorsa majd az utolsó fordulóban dől el, ahol szabadnapos a csapat.

40'

Lejön Cooke triplája. Sulovic bemutatja a hármast, de nem dobja el. A középtávolit viszont igen - 86-72. Talpon a csarnok, szól a szép volt, fiúk!

40'

Boltic közelije kiperdül, majd beüti a második hibáját. Áll a meccs, mert azt reklamálják, szándékos volt - a túloldalon kétszer valahogy ez elmaradt...

39'

Nem jó Hendlein triplája, de Fodoré a pattanó. Wirth kipontozódik, Filipovics jön a helyére. Eladja a Kaposvár megint.

39'

Sulovic kap technikait reklamálásért, szerencsére csak a harmadik hibája. WIRTHNEK BEESIK A HOROG, kiszorított helyzetből, 84-72!

38'

Boltic előbb elveszíti, majd visszaszerzi - Cooke-ra ráfújják a faultot is, így büntetőzhet Boltic. Csak az első bent, 81-72. Eladja a labdát a Kaposvár!

38'

Lilovnak nem jön a tripla, Simms viszont beejti a körtéből - időt kér Nikola Lazic 81-72-nél.

37'

Lilov fut be a palánk alá, szép akció végén kapja Sulovictól, 81-68. Simms egy könnyű kettessel, 81-70. Közel négy percig nem dobott kosarat a Kaposvár, 11-0-s szegedi futást zárt le Simms kosara.

36'

Nem jó Hendlein trojkája. Boltic egyedül megoldja betörése után, 77-68. Sőt, Boltic labdát szerez, majd dobat egy kosarat Wirth-el, így 11 ponttal vezet már a Szedeák, 79-68!

36'

Wirth majdnem megszerzi, de végül a Kaposvár jöhet. Nem jó a tripla, Boltic letépi a labdát. LILOV! A harmadik hármas a bolgártól, 75-68-nál kér időt a Kaposvár!

35'

Baki trojkája nem jó, Ciric szedi össze a pattanót. Nem tud passzolni a túloldalon - így inkább megfordul, és bedob egy középtávolit, 72-68. Simmstől megszerzi Sulovic, de megint elmarad a szándékos.

34'

Rövid volt Lilov triplája, de még támadhat a Szedeák. Simms sapkázza Bolticot, de Lilov középtávolija sincs bent. Visszajön a négyfaultos Ciric.

33'

Sulovictól nem jó a horog, majd mindenki meglepetésére a Kaposvár kapja meg a labdát. Frazier megint egy hármassal, 70-68.

33'

Lilov triplája hosszú, de megvan a pattanó. Sulovic egy kézzel teszi fel, bent is van, 70-65.

32'

Filipovics egy közelivel, 68-63. Baki gyorsan válaszol, 68-65, közben Fodor és Sulovic vitatja meg a helyes védekezési módot.

31'

Filipovics hármasa lejön a gyűrű tövéről. Cooke elindul egyedül, és megoldja, 66-63.

III. negyed 66-61 (19-21, 23-21, 24-19)

30'

Tulajdonképpen végigtámadhatja a negyedet a Kaposvár, hét tizedmásodperc marad az órán, ha lepörgetik. Filipovic védekezett jól Hendlein ellen - az utolsó tíz perc előtt öt ponttal vezet a Szedeák.

30'

Bolticnál azt fújják, nem hozta át a félpályán időben. Visszaállítják az órát 24.7-re, és időt kér a Kaposvár.

30'

Megvan a labda is, de Bakinál csak sima a fault. Hendlein oszt ki egy sapkát Filipovicsnak, ráadásul Baki beemeli a középtávolit is, 66-61.

29'

Cooke középtávolijával visszajön négyre a Kaposvár, 63-59. Hendleinnél a fault, sajnos nem hullik be Lilov hármasa közben. Wirth a sarokból egy hármassal, ez az, 66-59!

29'

Fodor gyorsan válaszol, 63-57. Sulovicnál támadóhiba, majd összeakaszkodik Cooke-al, aki vissza is húzhatta volna a kezét, de nem tette.

28'

Baki a sarokból egy hármassal, 61-55. Ciric hármasa lejön, de Filipovics szed egy pattanót, és visszateszi, 63-55.

28'

Hendlein túldobja a gyűrűt. Szép blokk Cooke-tól is, de Boltic összeszedi, és visszateszi - 61-52, időt kér a Kaposvár, az eddigi legnagyobb szegedi előny!

27'

Lilov önfeláldozóan labdát szerez - ezek most a Szedeák percei! Ciric a befejező ismét, ő is tíz pont fölött, 59-52.

26'

Boltic és Sulovic összjátéka után 54-50. Hendlein megint egy könnyű közelivel, 54-52. FILIPOVICS! Egy kiváló blokk tőle, remekül szállt bele a meccsbe - és ott a tripla Cirictől, 57-52!

25'

Megvan a támadópattanó, amit Filipovics vált triplára, 52-50. Wisseh elcsúszik, de Bolticról megy ki a labda. Wisseh megint a földön, ez könnyű síp volt Ciricre, akinek ráadásul ez a negyedik faultja. Filipovics labdát szerez, Wisseh pedig odaüt, mielőtt indulhatna.

24'

Lilovtól nem jó a floater, viszont labdát szerez a Szedeák, Sulovic pedig befejezi a gyors támadást, 49-48. Hendlein a körtéből, 49-50.

23'

Simms középtávolija rövid, de megvan a pattanó a Kaposvárnak, majd Simms is fejezi be, 47-48.

23'

Filipovics rögtön egy hármassal nyit, 45-46. Cooke tempója a gyűrű tövéről jön le, Filipovics roboghat, és be is zsákolja, 47-46.

22'

Lilov nem vállalja el a triplát, inkább továbbadná Ciricnek, de kidobja oldalt. Lépés Cooke-nál.

22'

Ciric hármasa a gyűrűből kiszédül, Frazieré meg hosszú, de Simms szed egy támadópattanót, és kiharcol két büntetőt. Bent van mindkettő, 42-46.

21'

Filipovics már ott a pályán a folytatásra, bár a sporikra kell várni. Simms közelijével indul a második félidő, 42-44.

II. negyed 42-42 (19-21, 23-21)

20'

Lilov hármasa lejön, Révész nem tudja megszerezni a pattanót - mondhatjuk, hogy mintha semmi nem történt volna, de ez így nagyon nem igaz, viszont döntetlenről folytatják majd a szünet után.

20'

Végigtámadhatja a negyedet a Szedeák. Baki állítja meg Lilovot egy faulttal, Nikola Lazic pedig nyolc másodperccel a szünet előtt időt kér.

20'

Boltic nem hogy faultot nem kap, de még a Kaposvár jöhet, miután a két spori fordítva ítélt. Cooke kettesével egál, 42-42.

19'

Frazier elsüllyeszti az ötödik somogyi hármast, 42-40. Ciricé viszont kimarad - Wissehé pedig a gyűrűről jön le. Időt kér Nikola Lazic.

19'

Hendleinnek is jön a tripla, 40-38. Vágvölgyi jön Wirth helyett a Szedeákba. Juhos büntetőivel folytatódik a meccs, bent van mindkettő a palánkról, 42-38.

18'

Frazier egy könnyű kosárral, 38-35. Boltic egyedül megoldja, 40-35.

17'

Kissé érdekes akció végén, amikor Simms a földön ülve szedi össze a labdát, Hendlein dob egy kettest, 38-33.

17'

Wirth begyűjti a harmadik hibáját, miközben Sulovicot Révész váltja. Wirth labdát szerez, Boltic pedig dobhat egy ziccert, 38-31.

16'

Lilovtól jó a floater, 34-28, 14 pontnál már a bolgár. Fodornak jön a hármas, 34-31. Boltic egy pincérrel, 36-31.

15'

Lilov összeszedi a saját pattanóját, majd beejti, 32-26. Visszajön Juhos Ciric helyett. Lilov lelesi Fodor passzát, az alapról jöhet a Kaposvár. Lejön Wisseh kettese, de Fodor a pattanót visszateszi, 32-28.

14'

Fodor elindul, de lejön a kettese, majd Bolticot állítja meg egy faulttal. Ciric odaadja Wissehnek, Frazier pedig bevág egy hármast, 30-26.

13'

Sulovictól jó a horog, 28-23, tíz pont fölött már a center. Lilov labdát szerez Simmstől, majd Ciric teszi vissza Sulovic pattanóját - 30-23-nál időt kér a Kaposvár.

13'

Boltic klasszikus centerként, 26-21. Fodor szerzi a Kaposvár első kosarát ebben a negyedben, éppen a triplán belülről a sarokból, 26-23.

12'

Ellépi megint Frazier. Lilov megint kilép a triplára, de ez hosszú a sarokból. Simms középtávolija lejön.

11'

Sulovic kiosztása után Lilov triplájával fordít a Szedeák, 22-21. Simmsi eladja, Lilov pedig bezsákolja, 24-21.

I. negyed 19-21

10'

Simms is dobhat egy könnyű kosarat közelről, 19-21. Lilov a dudaszó pillanatában elengedi, de lejön - Wisseh is eldobja két másodperccel a vége előtt a saját térfeléről, de ez sem jó: rosszul kezdett a Szedeák, azonban szerencsére nem lépett meg komolyabban a Kaposvár.

10'

Boltic ziccere lejön, de Sulovicé a pattanó, végül Lilov egyenlít közelről, 19-19.

9'

Lilov pincére kiperdül, Fodor viszont hasonló helyzetből pontosabb, 15-19. Sulovic dobhat kettőt ismét Wisseh második faultja után. Mindkettő bent itt is, 17-19.

8'

Kettőt dobhat a vonalról Frazier. Mindkettő jó, 15-17. Jön Fodor a Kaposvárba.

8'

Ciricnek nem jön a tripla, majd ő sapkázza be Hendleint. Sőt, ő maga fejezi be az akciót is, 15-15.

7'

Cooke szerzi az első vendég triplát, 13-15. Lilov bemegy két ember között, de nincs fault, majd Cooke ellépi.

7'

Rossz Wisseh hármasa - Sulovic megindul, és megint faulttal együtt ejti be! 12-12, és még dobhat egyet Sulovic. Bent a büntető is, 13-12. Wirth jön Juhos helyett.

6'

Juhos ráesik Simmsre, jöhet a büntető itt is. Nem ront a vonalról Simms, 8-12. Ciric egy leütés után viszi a palánk alá, és be is fejezi, 10-12.

6'

Lilov triplája rövid, de kimarad Wisseh kettese, Sulovicé a pattanó - a center a túloldalon faulttal együtt teszi be, 7-10. Jó a plusz egy is tőle, 8-10.

5'

Ciric hármasa nincs bent, nincs egyenlítés. Wisseh tempója viszont bent, 5-10.

5'

Hendlein hármasa a gyűrű tövéről jön le, majd Wisseh állítja meg Ciricet.

4'

Lilov passzából Sulovic teszi be a körtéből, majd négy perc után szerez kosarat a Szedeák, 2-8. LILOV! Gyorsan elsüllyeszt egy triplát is, 5-8!

3'

Wisseh oldja meg egyedül, betörése után, 0-8.

3'

Lilov tempóját is kiköpi a gyűrű. Juhos blokkja is kellett ahhoz, hogy Wisseh kettese ne menjen be, majd kimarad Ciric triplája is.

2'

Eladja a labdát Boltic, Cooke pedig végigviszi, 0-4. Sulovic küzdi be magát a palánk alá, de kimarad - Wissehé viszont beesik, 0-6.

1'

Lejön Cooke, majd Frazier triplája is. Juhos tempója is kiszédül, majd Frazier kettesével vezet a Kaposvár, 0-2.

1'

A feldobás után a Kaposvár támadhat először.

18.51

- A szegediek keretében ismét ott van Wirth Ádám, aki már Pécsett is átöltözött, de nem lépett pályára. A túloldalon sincs hiányzó.

18.40

- Köszöntjük olvasóinkat az újszegedi sportcsarnokból, hamarosan kezdődik a Szedeák - remélhetőleg nem utolsó - hazai meccse. A szegedieknek csak győzelemmel lehet esélyük a play-offra, ahogy a Kaposvárnak is egyetlen győzelem kell ahhoz, hogy ott legyen a legjobb nyolc között.

A mérkőzés 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.