Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Felnőttkorban is hasznosak lehetnek a védőoltások

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is – mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szlávik János a hamarosan kezdődő védőoltási hét apropóján arról beszélt, a közelmúlt tömeges kanyarós megbetegedései vagy az influenza okozta halálozás emelkedése arra figyelmeztet, hogy a felnőttkorban kérhető védőoltásoknak is nagy szerepük van a különböző betegségek megelőzésében.

Ezek közé sorolta a tetanusz, a kanyaró, a hepatitis A és B, a bárányhimlő, a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás és az influenza elleni védőoltásokat. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: “fájdalmas pontja ez az infektológiának”, hiszen a rendelkezésre álló térítésmentes oltóanyag-mennyiség csupán fele fogyott el a legutóbbi szezonban.

Az osztályvezető főorvos hangsúlyozta, hogy az influenza nem egy banális betegség, és úgy vélte, az embereket jobban “megszólító” kampányra van szükség a beoltottak arányának növeléséhez.

A romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban Szlávik János közölte, négyezer megbetegedést regisztráltak és huszonegyen belehaltak a fertőzésbe. Megjegyezte, Romániában kötelező a kanyaró elleni védőoltás, de az elmúlt években elterjedt oltásellenes vélemények miatt drasztikusan csökkent a védőoltásban részesülők száma.

Szlávik János kérdésre válaszolva azt mondta, véleménye szerint Magyarországon a bárányhimlő és az agyhártyagyulladás elleni védőoltást kellene a kötelező oltások közé beemelni.

A szakember úgy fogalmazott, nem kell félni az oltásoktól, és nem fogadható el, hogy világszerte olyan betegségekben haljanak meg emberek, amelyek ellen létezik hatékony és aránylag olcsó védőoltás.

Egészség

Még nem ért véget a járvány első hulláma hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Úgy tűnik, hogy terjedése nem függ a hőmérsékleti viszonyoktól.

Tovább olvasom

Egészség

Tizenhat fővel emelkedett a fertőzöttek száma, nincs újabb áldozat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csongrád-Csanádban nincs változás.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Gyorsíthatják a vírus terjedését az illegális bevándorlók

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Fokozottabbá váltak a hackertámadások is.

Tovább olvasom

Aktuál