Bulvár

Elindult a vásárhelyi állatvédők sünmentő kommandója

Elindult a vásárhelyi állatvédők sünmentő kommandója

2017. április 27., csütörtök
Elindult a vásárhelyi állatvédők sünmentő kommandója
keleti_sun_zooszeged

Elindította Sünmentő Kommandó programját a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Sokan nem tudják, hogy a keleti sün védett állat és 2014-ben az Év Emlősének is választották Magyarországon. A jó idő beköszöntével egyre több sünnel találkozhatunk közvetlen környezetünkben, fontos, hogy vigyázzunk rájuk.

Ebben az évben a sünökre is kiemelt figyelmet fordít a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A szervezet elindította Sünmentő Kommandó programját, amely folyamatosan segíti a sünik védelmét Hódmezővásárhelyen és az egész országban.

Balogh Ernő

, a szervezet elnöke elmondta, egyre több süni szaladgál esténként a füves, cserjés, erdős területek, parkok környékén. Nagyon sok állat a forgalmasabb utakra, utcákra is betéved élelem után kutatva. Emiatt is fontos, hogy a lakosok tisztában legyenek e védett állat életével és életterével. Hozzátette, az egyesület online és telefonos tanácsadással segít, például abban, hogy mi a teendő, ha sünnel találkozunk, vagy mit kell tenni, ha sérült állatot találunk. Mindemellett a Sünmentő Kommandó segít az esetleges mentési feladatokban is. Ahhoz, hogy az egyesület hatékonyan tudja működtetni a projektet, önkéntes segítőkre is szükség van. Az elnök kifejtette, az ő feladatuk a program minél szélesebb körben történő elterjesztése lenne az interneten keresztül, de akik vállalják, különféle kiadványokat is szerkeszthetnek és terjeszthetnek, vagy a mentésben is segíthetnek. Jelentkezni a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületénél lehet e-mailben, telefonon vagy Facebookon keresztül, ahol az érdeklődők tanácsokat is kérhetnek a sünikkel kapcsolatban.

Pár jó tanács, ha sünivel találkozunk

A sün éjszakai állat, ekkor kutat táplálék után. Napközben csak ritkán bukkan fel, így ha sünit látunk nappal, valószínűleg segítségre van szüksége. Igaz ez a kölykökre is, ilyenkor érdemes állatorvoshoz vinni őket. Az állatot csak vastag kesztyűben szabad megfogni. Bár általában barátságosak, a tüskéik nagyon szúrnak, és az is előfordul, hogy harapnak. A sünöket sajnos gyakran ütik el az autók. Ha sérült állatot látunk, ne menjünk el mellette segítségnyújtás nélkül. Ha tehetjük, azonnal vigyük állatorvoshoz. A kertekben is felbukkanhat a sün éjszaka. Adhatunk neki eleséget, például gilisztát, tücsköt, bogarat, amit csak be tudunk fogni. Inni pedig kizárólag vizet adjunk, tejet semmiképp, mivel a sünök laktóz érzékenyek. És ami a legfontosabb: a sünök napközben a fészkükben alszanak és a telet is ott alusszák végig. Soha ne zavarjuk meg őket. Ha egy fészeknyi kölyökre bukkanunk, őket is hagyjuk békén, mert az anyjuk elhagyhatja őket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.