Sport

Vízilabda: Miskolcon sem sikerült nyernie a Szegednek

Vízilabda: Miskolcon sem sikerült nyernie a Szegednek

2017. március 8., szerda
Vízilabda: Miskolcon sem sikerült nyernie a Szegednek
szeged_vasa22_gs

Tovább kell várnia első sikerére a Szegednek a férfi vízilabda OB I középszakaszában, ezúttal Miskolcon kapott ki Varga Péter együttese.

Negyedik mérkőzésére készült a Contitech Szeged Diapolo a férfi vízilabda OB I középszakaszában a felsőházban, és azzal a céllal szálltak medencébe Miskolcon hogy megszerezzék első győzelmüket a bajnokság ezen szakaszában. Nem kezdte rosszul a találkozót a vendég Szeged, hiszen

Sánta Dániel

már a mérkőzés második percében büntetőt harcolt ki, amelyet

Manhercz Krisztián

értékesített is. Szinte azonnal érkezett erre

Alex Boven

válasza és többször már nem is vezetett a vendég gárda a mérkőzésen. Az első játékrészt 5-2-re nyerte a Miskolc, elsősorban az a

Sasa Misic

volt elemében, aki végül öt gólig meg sem állt a mérkőzésen. A második negyedben aztán tovább növelte háromgólos előnyét a hazai csapat,

Manhercz Ádám

emberelőnyös találata törte meg a szegedi gólcsendet, de ekkor már 7-3-ra vezettek a hazaiak. A legnagyobb különbség a harmadik engyed elején alakult ki a felek között, zsinórban négy gólt szereztek a miskolciak el is döntve ezzel a találkozó sorsát. Igazán közel nem tudott kerülni Varga Péter csapata a Miskolchoz, így végül sima, 17-11-s vereséget szenvedett Borsodban.

Férfi vízilabda OB I, középszakasz, 4. forduló

PannErgy-Miskolci Vízilabda Club - CONTITECH Szeged Diapolo 17-11 (5-2, 2-1, 5-4, 5-4)

Miskolc, Kemény Dénes Uszoda. Vezette: Kovács Cs. Tamás, Berki András.

Miskolc:

Csoma - Vadovics 1, Boven 3, Jakab 2, Misic 5, Milicic 2, Halek 1. Csere: Lukács Á. 1, Miklós, Hornyák 1, Szabó, Szedmák, Lukács D. 1.

Vezetőedző:

Petlyánszki Péter.

Szeged:

Meixner - Pellei, Sánta 2, Sedlmayer, Kiss Cs. 1, Manhercz K. 5, Nagy M. Csere: Palotás, Vukicevic, Basara 1, Manhercz Á. 2, Illés.

Vezetőedző:

Varga Péter.

Emberelőny:

6/11 ill. 8/13

Ötméteres:

0/1 ill. 2/3

Kipontozódott:

Hornyák, Lukács ill. Illés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.