Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Nyomravezetői díjat tűztek ki a hódmezővásárhelyi tolvajra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

kekfeny_rendorseg_szirena

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnügyi számon nyomoz lopás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 250.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki.

A rendelkezése álló adatok szerint 2017. február 25-én 11 és 21 óra között ismeretlen tettes Hódmezővásárhelyen, a Móricz Zsigmond utcában, az egyik házba az ablak befeszítésével bemászott, majd készpénzt és aranyékszereket tulajdonított el az ingatlanból.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-62-562-423-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 250.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövetők azonosíthatóak, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Egyetem

Zabpehelyliszteket hívnak vissza penészedés miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Semmiképpen ne fogyasszuk el!

Tovább olvasom

Hírzóna

Irodalmi villámkvízzel csábít a Somogyi-könyvtár

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bármikor kipróbálhatjuk tudásunkat.

Tovább olvasom

Közlekedés

Útfejlesztés zajlik Óföldeákon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

28 millió forintból.

Tovább olvasom

Aktuál