Női labdarúgás: nem hibáztak az éllovasok

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

foci_labdarugas_labda_jatek_kf

Mindkét, aranyéremért küzdő együttes sikerrel vette az akadályt a Csongrád megyei I. osztály tavaszi nyitófordulójában.

Megkezdődött a tavaszi szezon a Csongrád megyei női I. osztályban, az első hétvégén két mérkőzést rendeztek meg. Az őszi bajnok Nagymágocs hamar eldöntötte a Csanytelek elleni mérkőzést, Szabó Nóra már a hatodik percben betalált, húsz perccel később pedig Gila Nóra is eredményes volt – ezzel beállította a végeredményt. Fordulatosabb volt a SZVSE-Mezőberény találkozó, ahol ugyan a vendégek szereztek vezetést, de a második félidő elején megfordították a meccset a vasutasok – igaz, csak három percig örülhettek, mi több, húsz perccel a vége előtt már ismét a Mezőberény vezetett. Az izgalmas meccs hajrájában újra betaláltak a berényiek, így ha nehezen is, de hozták meccsüket, ezzel tartják a lépést a Nagymágoccsal, ami már csak azért is volt fontos, mert a következő fordulóban éppen egymás ellen játszik a két bajnoki címre esélyes csapat. Március harmadik hétvégéjén már elkezdődik a másodosztály is.

Eredmények, 15. forduló

Nagymágocs SE – Csanytelek SC 2-0 (2-0) Gól: Szabó Nóra, Gila Nóra.
Szegedi VSE – Mezőberényi FC 2-4 (1-1) Gól: Miklós Gabriella, Szűcs Enikő ill. Molnár Kitti, Fábián Krisztina, Bereczki Dorina, Kasznár Annamária.

A Pusztaföldvár – Szent Mihály meccset április kilencedikén rendezik.

A tabella állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Nagymágocs 11 10 0 1 54 8 46 30
2. Mezőberényi FC 11 9 0 2 53 14 39 27
3. Szent Mihály 10 6 0 4 31 23 8 18
4. Csanytelek 11 5 0 6 34 27 7 15
5. Szegedi VSE 11 1 1 9 11 57 -46 3(-1)
6. Pusztaföldvár 10 0 1 9 9 63 -54 1
7. Kaszaper FC 0 0 0 0 0 0 0 0

A 16. forduló programja:

március 18., szombat 13.00 Csanytelek SC – Pusztaföldvári LK. március 19., vasárnap 11.00 Mezőberényi FC – Nagymágocs SE.

Előző sztori

Újraválasztották Áder János államfőt (FRISSÍTVE)

Default thumbnail
Következő sztori

Sirok Mihály: Mikor vihetünk végre vörös szegfűt Botka politikai ravatalára?

Legutóbbi hasonló cikkek