Közélet

Nógrádi Tibor: Erkölcsi és anyagi elégtétel illeti meg a Szeviép károsultjait!

Nógrádi Tibor: Erkölcsi és anyagi elégtétel illeti meg a Szeviép károsultjait!

2017. március 31., péntek
Nógrádi Tibor: Erkölcsi és anyagi elégtétel illeti meg a Szeviép károsultjait!
nogradi_tibor_nemet_ferenc_fidesz_sajttaj01_gs

A szegedi Fidesz azt szeretné, hogy az érintett 5000 földönfutóvá vált család, a 433 megkárosított vállalkozás kapja meg az erkölcsi elégtételt és anyagi kárpótlást – közölte Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke a Szeviép-ügy kapcsán. Szerinte ez szükséges ahhoz, hogy egy új fejezet indulhasson Szeged közéletében.

A március 31-i

közgyűlést

követő sajtótájékoztatóján a Fidesz helyi elnöke,

Nógrádi Tibor

kijelentette, Szeged város gazdasági és társadalmi életét meghatározta egy csoport, amelynek tagja volt

Ujhelyi István

mostani MSZP-s EP-képviselő,

Szentgyörgyi Pál

alpolgármester, az egyik volt Szeviép-vezér,

P. László,

aki jelenleg a vádlottak padján ül, valamint a Délmagyarország akkori főszerkesztője. „Gyakorlatilag mindent ők irányítottak, ők határoztak meg, hogy milyen beruházási irányok legyenek a városban, milyen sportlétesítmények tűnjenek el, illetve hogy milyen sportágakat támogasson az önkormányzat, és melyek nem” – közölte. Leszögezte azt is,

Botka László

MSZP-s polgármester tudta és beleegyezése nélkül egyetlen Szeviépes ügylet sem jöhetett volna létre Szegeden, vagyis őt is ehhez az előbb említett csoporthoz lehet sorolni. Emlékeztetett, a Szeviép Zrt. csődje során eltűnt több mint tízmilliárd forint, majd hozzátette, ez valószínűsíthetőleg pártfinanszírozást szolgálhatott, és az MSZP kasszájába kerülhetett egy olyan cégen keresztül, amelyiknek egyik leányvállalatát Ujhelyi István sofőrje vezette. Szerinte ki kell derülnie, mi történt 2006 és 2010 között a Szeviéppel, s milyen kapcsolat volt a város és a cégcsoport között, és vajon hova tűnt a pénz az építőipari cégből.

fidesz_sajttaj01_gs

A közgyűlésre áttérve elmondta, a Szeviép-károsultak egy részét képviselő

Szabó Bálint

jogász által hozott petíciót nem vette át Botka László polgármester, majd a jogászt rendőrökkel vitették el a városházáról. „Ez mutatja Botka Lászlónak a demokrácia felfogását” – összegzett Nógrádi. A

Szabó Bálint pénteki sajtótájékoztatója

utáni polgármesteri kabinet közleményével kapcsolatban megjegyezte, ami az 1998 és 2002 kormányzati ciklus Szeviép-beruházásait taglalta. „Ez egy fedőtörténet az MSZP részéről. Ez olyan, hogyha megkérdezzük Botka Lászlótól, hogy milyen színű a fű, és erre azt válaszolja, hogy kék az ég. Hazudnak és továbbra sem a lényegről beszélnek: mi arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi történt a Szeviéppel 2006 és 2010 között. Mi volt Szeged város és a cég kapcsolta, hová tűntek el a milliárdok” – sorolta Nógrádi a kérdéseit. Hangsúlyozta, nem öncélúan szeretne a szegedi Fidesz válaszokat kapni, hanem mert úgy gondolják, a bűnösöknek börtönben a helyük, azoknak a politikusoknak, akik hibáztak pedig vállalniuk kell a politikai felelősséget. „Szeretnénk, hogy az érintett 5000 földönfutóvá vált család, a 433 megkárosított vállalkozás kapja meg az erkölcsi elégtételt. Azért fogunk dolgozni a következő hónapokban, hogy anyagi kárpótláshoz jussanak ezek az emberek, és akkor megpróbálhatja Szeged lezárni múltjának ezt a sötét időszakát, hogy egy új fejezet kezdődhessen a város közéletében” – jelentette ki Nógrádi Tibor, a Fidesz szegedi elnöki tisztét betöltő politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.