Közélet

Mostantól be kell számolni az IKV-nak arról, hogyan áll az értékes városi ingatlanok eladása

Mostantól be kell számolni az IKV-nak arról, hogyan áll az értékes városi ingatlanok eladása

2017. március 30., csütörtök
Mostantól be kell számolni az IKV-nak arról, hogyan áll az értékes városi ingatlanok eladása
varosuzemeltetesi_biz_ules01_gs

A városüzemeltetési bizottság ülésén az ingatlan bérbeadás mellett az eladás, s ez utóbbinak az ellenőrzése is szóba került. Felújítják végre a Vedres utca mellett a Fűrész utcát is, ez utóbbira hosszú ideje várt a helyi lakosság. Szentistványi István kérdései nem maradtak el most sem, de meglepően pozitívan fogadták Rácz Tibor javaslatát, amelyet meg is szavaztak.

14 ponttal hangolt a közgyűlésre a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság. A csúszás miatt újból terítékre került parkolási rendszerrel kapcsolatban

Nagy Sándor

(Együtt) városfejlesztési alpolgármester kifejtette, ugyan valóban igaz az, hogy mostantól a kék zóna megszűnésével dupla annyiba fog kerülni a parkolás, mint korábban, de ezzel nem a bevételek növelése a céljuk, hanem a zónarendszer egyszerűsítése, mert így kevesebb parkolójegy-automatát kell kihelyezniük.

Szentgyörgyi Pál

(MSZP) gazdasági alpolgármester három csoportra osztotta a gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntéseket: az alapító okiratok módosítására, a közbeszerzéssel kapcsolatos döntésekre és a tömegközlekedésre vonatkozó lépésekre. A Szegedi Szabadtéri Játékok idején bevezetett kedvezményt kiterjesztik a Szeged Napján tartandó programsorozatra és a SZIN-re, ezzel kívánják népszerűsíteni a buszok, s villamosok, a trolibuszok használatát. Arról nem esett szó, hogy az új tömegközlekedési terminálok bevezetésével néhol egyben növelik is a jegyárakat (így a járművezetőtől 400 helyett 450 forint lesz a jegy). A gazdasági alpolgármester elégedett volt az önkormányzati cégek teljesítményével, szerinte mindegyik eredményesen gazdálkodott.

varosuzemeltetesi_biz_ules03_gs

Szentistványi István

(független) bizottsági alelnök elmondta, a Hajléktalanok Egészségügyi Centrumában jelenleg áldatlan állapotok, kapacitáshiány tapasztalható, s ezért kíváncsi arra, hogy az

új helyen, Újszegeden

javul-e a helyzet. Az illetékes iroda munkatársa kifejtette, hogy ezzel várhatóan jobbá válnak a viszonyok, most a 16 férőhelyre 24 beteg jut, de itt 36 embert tudnak majd ellátni.

Solymos László

(MSZP) általános alpolgármester megerősítette azt is, hogy valóban az egész régióból fogadnak majd betegeket. A nappali ellátás viszont marad a jelenlegi helyén. A független városatya a bérlakás programról is kérdéseket tett fel, a válaszokból kiderült, hogy a felújítandó 82 lakás többsége panel, vagy ipari technológiával készült, s szociális célra fogják bérbe adni. Szentistványi megjegyezte, érdemes lett volna feltüntetni a lakások méreteit, amire gúnyosan megjegyezte Szentgyörgyi alpolgármester, hogy azt javasolja, járják együtt körbe az összes lakást.

Rácz Tibor

(Jobbik) arra volt kíváncsi, hogy miként jött ki a hárommilliós összeg, amire az IKV munkatársa megemlítette, hogy többek között a teljes villamoshálózatot felújítják (az általunk megkérdezett szakember szerint ez lakásmérettől függően 180-400 ezer forint közötti összeg a lakótelepi ingatlanoknál – szerk.). A gazdasági alpolgármester hozzátette, pályáztatják a beruházást, s kisebb cégeknek is lehetővé teszik az indulást, így akár kevesebbe is kerülhet a felújítás. Egyes eladásra, átsorolásra szánt ingatlanok csupán helyrajzi számmal lettek feltüntetve az előterjesztésben, ezzel kapcsolatban Szentistványi azt kérte, tüntessék fel az ingatlan címét is, így megkönnyítve az azonosítást. Megszavazták, a Vedres utcai és a Fűrész utcai útburkolat javítását és a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját. Az utóbbiért már évek óta küzdött az Élhető Szegedért Egyesület, utoljára

2015 őszén számoltunk be

arról, hogy a lakosság szeretne a mostani állapotokon változtatni.

varosuzemeltetesi_biz_ules08_gs

Rácz Tibor önálló indítványában azt javasolta, hogy a volt I-es kórház, a volt pszichiátriai gondozó, a volt MIOK iskola, a volt tankert és a volt siófoki városi üdülő eladásának, értékesítésének állapotáról folyamatosan tájékoztassa a városüzemeltetési és a pénzügyi bizottságot is az IKV. A javaslattal a baloldali többség is egyetértett, megszavazták. Kiderült, hűséges olvasónk Szentgyörgyi Pál alpolgármester is, aki

a Jobbik sajtótájékoztatójáról szóló cikkünkből

idézett. Kifejtette, nem ért egyet azzal a kijelentéssel, hogy „az IKV Zrt. akár a becsértéknél egyharmadával kevesebbért is hajlandó eladni a város legértékesebb ingatlanait is”, mert ezekről a kérdésekről a bizottság, vagy a közgyűlés dönt értéktől függően. Úgy gondolja, az ilyen kijelentésekkel alaptalanul hergeli a közvéleményt a Jobbik. Nem maradt el búcsúzásképpen a balliberális oldal és a baloldali értékrendet valló Szentistványi csörtéje sem. A független képviselő azt kérte, hogy ne újságcikkeket olvassanak fel, kommentáljanak a bizottsági üléseken, mert estig ülhetnének itt. Szentgyörgyi Pál erre azt vetette oda, hogy azért maradnak itt estig, mert ő „minden butasághoz hozzászól”. Szentistványi sem maradt adós a reagálással, aki szerint akkor három perc alatt vége lenne a bizottsági üléseknek, amiről „nem hiszi, hogy a későbbiekben a kirakatba ki lehet tenni”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.